A nemzetséggel kapcsolatos ismeretek
Első leírása:
Uebelmannia Buining 1967/Succulenta NL 46: 159.
Szinonima
Parodia
Etimológia
Az Uebelmannia nemzetségnevet Werner J. Uebelmann a svájci Wohlenből származó kaktuszgyűjtő és –kereskedő után kapta.
História
Albert Frederik Henrik Buining (1902-1976. 05. 09.) holland utazó, terepkutató, fajleíró szerző és kaktuszszakértő írta le a nemzetséget 1967-ben. Buining Brazíliában végzett kutatásokat és A. J. Brederoo-val együtt igen sok új kaktuszfaj - Melocactus, Frailea - leírója. Az Uebelmannia nemzetségnevet Werner J. Uebelmann (sz. 1921. 03. 16.) a híres svájci származású kaktuszszakértő, -kutató és -kereskedő tiszteletére adta, aki már 1948-ban, egészen fiatal korában - 29 évesen - a Swiss Cactus Society tagja lett. Buining egy kaktuszfajt, a Parodia uebelmanniana-t (szin. Notocactus uebelmannianus) is róla nevezett el.
Az új nemzetség létrehozását megelőzően 1938-ban dr. Mello-Barreto talált egy addig ismeretlen fajt, amelyet Backeberg & Voll 1950-ben Parodia gummifera néven írtak le. Ez egészen 1967-ig így is maradt, ám a leírás publikálását megelőzően 1966-ban Leopoldo Horst a kutatásai során felfedezett két újabb kaktuszt, amelyek közeli rokonságot mutattak az előbbivel, így viszont kétségessé tették annak státuszát. Buining kiváló szakértelmét igazolta, hogy az 1966 februárjában Horst által felfedezett és a hozzá eljuttatott egyik ismeretlen kaktusz számára létrehozott egy új nemzetséget, melyet tiszteletből Uebelmannról nevezett el, és a fajnak az U. pectinifera nevet adta. Az új nemzetséghez átsorolta a Parodia nemzetségből a gummifera fajt, és ezt a kaktuszt választotta az Uebelmannia nemzetség típusfajának. Horst a másik fajt Donaldnak küldte, aki már ezt az új nemzetségbe sorolta és Buining ebbéli érdemeit elismerve róla nevezte el, és U. buiningii néven írta le egy évvel később, 1968-ban. Érdekes, hogy a nemzetség hat taxonja közül öt felfedezésében Horstnak elévülhetetlen érdemei vannak, mégsem viseli egyik sem a nevét.
Megjegyzés
A New Cactus Lexikon nem tesz említést arról a tényről, hogy 1995-ben Braun és Esteves az Uebelmannia nemzetséget két alnemzetségre osztotta. Az egyik az Uebelmannia subgen. Uebelmannia (lásd lejjebb: 1-3. taxon), másik az Uebelmannia subgen. Leopoldohorstia (4-5. taxon) elnevezést kapta. A két alnemzetség létrehozását az eltérő külső jegyek, a bőrszövet alatt található, eltérő nagyságú és zselészerű anyagot tartalmazó kamrák, a virágméret feltűnő különbözősége és a termőhely nagyon eltérő talajszerkezete alapján indokolták. Az utóbbi alnemzetség megérdemelten a nagy kaktuszfelfedező, Horst teljes nevét viseli.
A 42 éves múltra visszatekintő nemzetség fajaira vonatkozólag azonban még meglehetősen kevés tudományos kutatást végeztek, de nyílván idővel eldől, hogy az alnemzetségeknek - melyet jelenleg nem minden szakember fogad el - van-e tudományos létjogosultsága.
Habitus
Kemény szárú fajokat magába foglaló, kisszámú nemzetség. A szár magános, többnyire kicsi, fiatal korban az alakja gömbölyű, később kissé megnyúlt, akár a hengeres formáig változó, kifejlett korban (5)30-100 cm magasságot és a 6-17 cm szélességet is elérheti. A növények színe fajtól (élőhelytől) függően a hamvasszürkétől a feketésvörösig változó. Átlagos vagy annál nagyobb számú (15-40 db) bordáik függőlegesen és egyenesen lefutók, normális esetben idős korban sem hajlamosak még enyhe csavarodásra, hullámzásra sem. A bordák élesek vagy néhány taxonnál a bordákon (szemölcsszerű) dudorok képződnek. Areoláik erősen gyapjasak, tövisesek. A virágzó areola dúsan gyapjas, kevés, nem feltűnő szőrszállal rendelkezik. A tövisek fajonként nagyon jellegzetes állásúak, a bordákon fésűszerűen mereven elállók, vagy lefelé íveltek, illetve meggörbülten ráfekvők. Az epidermisz sima (U. pectinifera subsp. horrida) vagy dudoros, érdes, néha viaszos redőkkel fedett. A sejtek gumiszerű nedvvel telítettek a fotoszintézist végző szövetek alatt vagy között. A virág csúcsi állású, rövid tölcsér alakú, a szár méretéhez képest kicsi, nappal nyíló, fajonként különböző árnyalatú sárga színű, illata nem érzékelhető. A virágcső és a termés pikkelyei tövisben végződők. A termés alakja a gömbölydedtől a hengeresig formálódhat, csíkosan vörös, lefelé csupaszodik, a tetején gyapjas, a felülete fényes, vékony falú, húsos, éretten száraz és széteső, kevés magot tartalmaz. A mag gömbölyű, tojásdad, körte vagy sapka alakú, lapított ovális, 1,3-2,1 x 0,8-1,7 mm, barna, vörösesbarna vagy feketésbarna, fényes, felülete ráncos, lapos vagy lapítottan boltozatos.
A nemzetséghez jelenleg az alábbi 6 taxon - 3 faj és 3 alfaj - tartozik:
1. Uebelmannia buiningii Donald 1968 (1966 Horst)
2. Uebelmannia gummifera subsp. gummifera (Backeberg & Voll) Buining 1967 (1938 Mello-Barreto)
3. Uebelmannia gummifera subsp. meninensis (Buining) Braun & Esteves Pereira 1995 (1968 Horst)
4. Uebelmannia pectinifera subsp. flavispina (Buining & Brederoo) Braun & Esteves Pereira 1995 (1973 Horst & Uebelmann)
5. Uebelmannia pectinifera subsp. horrida (Braun) Braun & Esteves Pereira 1995 (1982 Horst & Uebelmann)
6. Uebelmannia pectinifera subsp. pectinifera Buining 1967 (1966 Horst)
Az első dátum az aktuális nemzetségbe sorolás időpontja, a zárójelben szereplő másik dátum és a név a kaktusz megtalálására illetve megtalálójára vonatkozik.
Élőhely
Az Uebelmannia nemzetség tagjai Kelet-Brazíliában, Minas Gerais szövetségi állam területén, a fővárostól kb. 500 km távol őshonosak. Ez az ország területéhez képest kicsi élőhely a föld déli féltekén a déli szélesség 18. foka és a nyugati hosszúság 45. foka metszéspontja körül található. A pectinifera formakör tagjai Diamantina kisváros környékén, és ettől 70 km-re északra a Serra do Espinhaçóban, valamint Engenheiro Dolabelától keletre, tengerszint felett kb. 1000-1200 m magasságban, száraz szavannák humusszal feltöltődött szikláik közötti hézagokban, sziklarepedésekben élnek. A sötét sziklák az erős napmelegtől áthevülnek, és hőjüket az éjszaka folyamán adják vissza környezetüknek, így a kaktuszoknak is. A gummifera formakör tagjai Itamarandibától délre honosak, enyhén dombos tájon, ahol látszólag kevés humuszt tartalmazó csaknem tiszta, hófehér kvarchomokban tenyésznek, és a gyökerek messze elágaznak a viszonylag hűvös és nyirkos kvarctalajban.
Gondozás
Nyáron az Uebelmannia fajok napos helyen állhatnak, de erősen párás levegőt igényelnek. A viszonylag savas ültetőközeg bőségesen tartalmazzon kisméretű kavicsot, kiegészítő humuszanyagok alig vagy egyáltalán nem szükségesek. Télen a növények számára legalább 8-10 C fok hőmérsékletű, páramentes helyiség és teljesen szárazon tartás szükséges. Szaporítása magvetéssel történik.
Felhasznált irodalom
Backeberg, C. (1966): Das Kakteenlexikon. 3. kiadás. Veb Gustav Fischer Verlag Jena, 1976
Dr. Bodor J. (2008): Szobakaktuszok. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Haage, Walther (1981): Kakteen von A bis Z. 1. kiadás, Neumann Verlag.
Hunt, D - Taylor, N. - Charles, G. (2006): The New Cactus Lexicon: descriptions and illustrations of the cactus family. dhbooks, Milborne Port
Kaktusz-Világ 2005. december: Brazília kaktuszai – V. rész: Az Uebelmannia Buining nemzetség (Werner von Heek)
Preston-Mafham, Rod & Ken (1993): Kaktuszok képes lexikona. Corvina Kiadó, Budapest.
Manke, Elisabeth (2001): Kaktuszok – A legszebb fajok és gondozásuk. Magyar Könyvklub, Budapest.
MPKE-MKOE: Pozsgások (225. kártya) Elhart Zsolt: Uebelmannia flavispina
Dr. Nemes L. - Szabó D. (1981): Kaktuszok. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
Dr. Nemes Lajos (1991): Kaktuszok. Mezőgazdasági Kiadó Kft, Budapest.
Šubik, Rudolf - Kunte, Libor (2004): Kaktuszok enciklopédiája. Ventus Libro Kiadó, Budapest.
Angol fordítás: Varga Zoltán
Írta: Kiss Csaba
2009. június 20-30
