A kaktuszok törzsfejlődésében, evolúciójában az egyik legfontosabb hajtó tényező, szelekciós faktor az élettelen környezet kihívásai, azaz az úgynevezett abiotikus stressz elleni védelmi mechanizmusok fejlődése volt. Ha egy-egy eltévedt mag tévedésből nem a talajban, hanem ágvillákban, korhadékokban, odúkban csírázik ki, a fiatal csíranövény életben maradása speciális tulajdonságoktól (adaptációktól) függ. A kaktuszok fákon történő megtelepedése azonban nem csak a jelenben fordul elő: nem volt ez valószínűleg másként a földtörténeti múltban sem. A kaktuszok családján belül az alkalmazkodási lépések legalább négy esetben, egymástól független adaptációs lépések során keletkeztek. Azonban megfelelő környezeti feltételek mellett más kaktuszok is képesek a fákon csírázni, életben maradni, növekedni és szaporodni. A kaktuszok fákra költözése nem egyedülálló jelenség a növényvilágban, nagyon sok broméliafaj is a fák lombkoronájába költözött. Más fákra költözött broméliák, így a Tillandisa és a Vriesea nemzetségek fajainak jelentős része aerofiton életmenetet alakítottak ki. Hasonlóképpen sok faj költözött a lombkoronába az orchideák családjának fajai közül is. A kaktuszok fákra költözésének azonban napjainkban is tanúi lehetünk, hiszen az extrém körülményekhez való alkalmazkodásuk lehetővé teszi számukra, hogy az olyan kevéssé ideális élőhelyeken is megtelepedjenek, mint a fák kéregrepedései.

Mammillaria sempervivi egy ágvillában, Mexikóban. Epifiton szemölcskaktusz?