A kaktuszfélék többnyire erősen pozsgás tengerparti, félsivatagi, sivatagi, vagy magashegységi száraz területek növényei, azonban több csoportjuk a trópusi erdőkben él, és a fákról gyorsan lecsorgó víz miatt kialakuló szárazsághoz alkalmazkodott. A közép-amazóniai területek síkvidéki esőerdői kaktuszfajokban szegény területek, mindössze három faj előfordulása ismert: az Epiphyllum phyllanthus és a Rhipsalis baccifera mellett csak a Strophocactus wittii faj fordul itt elő. A genetikai vizsgálatok bebizonyították, hogy a Strophocactus wittii, valamit két rokon faja (Strophocactus [Deamia] testudo és Strophocactus [Nyctocereus] chontalensis) nem állnak rokonságban a Selenicereus-fajokkal. A Strophocactus wittii előfordulási helye a Rio Negro, a Japura, a Vaupés, az Apaporis és a Caquetá fekete vizű folyók által táplált ártéri erdők vidéke. Élőhelyei jellemzően nehezen megközelíthetőek, ember által kevéssé bolygatott területek. Mindezek miatt populációi stabilaknak tűnnek. Kizárólag az év egy szakaszában elárasztott erdőkben fordul elő. Lapított, kétbordás hajtású, faágakra, fatörzsekre kúszó epifiton, speciális növekedési stratégiája eredményeképpen hajtásai sokszor szalagszerűen befonják, beburkolják a faágakat. A magok különlegesek a Cactaceae családban: az árvizek terjesztik őket, ennek megfelelően speciálisan alkalmazkodtak a víz felszínén történő lebegéshez. Élőhelyén a Strophocactus wittii egyedei kizárólag egy sávban találhatóak meg a faágakon: ott, ahol az erdők elárasztása során a vízvonal éppen csak érinti a növényeket.
A Strophocactus wittii lapított, két bordás hajtásainak élein sűrűn sorakoznak az areolák (München-Nymphenburg Botanikus Kert). Fotó Solti Ádám.
