A Disocactus eichlamii virágos hajtása. Fotó: Prof. Wilhelm Barthlott. © Wilhelm Barthlott.
A kaktuszok közül hazánkban az epifiton kaktuszok tartása és kultúrája sajnos messze elmarad a más csoportokat (különösen a kistermetű szferoid és csoportosan fejlődő, valamint a hazánkban télálló taxonokat) övező népszerűségtől, így a hazai gyűjtők ismeretei is sokszor hiányosak erről a csoportról. Ha valaki hazánkban epifiton kaktuszokra gondol (már ha gondol...), először valószínűleg a mindenki által jól ismert Schlumbergera truncata multihibridek ('karácsonyi kaktusz'), a Schlumbergera × graeseri-hibridek ('húsvétikaktusz'), a Rhipsalis baccata (közönséges vesszőkaktusz), az alanyként gyakran használt, de általában név nélkül tartott Selenicereus- és Hylocereus-taxonok (éjkirálynő- és pitayakaktuszok), valamint a kézről-kézre járó jó öreg kultúrhibrid, a Disocactus × hybridus 'Ackermannii' ('levélkaktusz') jut eszébe elsőként. Nem meglepő ezért, hogy a hazánkban megtalálható epifiton kaktuszok a legtöbb esetben mindennemű faj-, ne adj isten élőhelyi megjelölés nélkül gazdagítják azok gyűjteményét, akik egyszer szerelembe estek velük. Persze, dicséretes kivételek mindig akadnak: különösen Németország és az Amerikai Egyesült Államok területén a különböző 'levélkaktuszok' (németül: Blattkakteen, angolul: leaf cactus, orchid cactus; × Epicactus: Disocactus - Epiphyllum - Selenicereus - Hylocereus multihibridek, melyeket tévesen Epiphyllum néven tartanak a legtöbbször nyilván) tartása és nemesítése hatalmas népszerűségnek örvend. A virágszín-, forma-, illat- és méret-nemesítések a kultúrhibridek hihetetlen variabilitását eredményezték, ami egy teljesen más irányzat a kaktusztartás kultúráján belül, mint az élőhelyi növények, populációk mind nagyobb hűséggel ('gyűjtőszámos növények') történő gyűjteményi mintázása. Ebből a szempontból jogos az orchid cactus név, hiszen az orchideák kultúrájában is hasonló tendenciák figyelhetőek meg. Hazánkban a levélkaktuszhibridek tartása szinte hiányzik a kaktuszkultúra palettájáról, aminek szocio-történelmi okai vannak. A botanikai fajok tartása szempontjából a hazai helyzet ismétlődik meg a világ más tájain is. Éppen ezért éles határvonalat kell húznunk a kertkultúra (horticulture) és a botanika (botanical taxonomy) között: egy botanikai faj a nemesített növényekkel soha nem versenyezhet, ha a verseny szempontjai pusztán a virágszín változatossága, a virág méretének és alakjának változatossága, az illat, avagy a növény morfológiája. Egy gyűjtő szempontjából a botanikai fajok értéke a természet változatosságának megőrzése, avagy öncélúbban: saját mikrokörnyezetünkbe történő átültetése.
A levélkaktusz hibridek szülőfajai között számos, ha nem az összes Disocactus-fajt megtaláljuk. Ez a jelenleg népes nemzetség a kaktuszrendszertan története során hatalmas változásokon ment keresztül. Típusfaja a Disocactus biformis (Lindl.) Lindl., másodikként leírt faja a Disocactus eichlamii (Weing.) Britt. & Rose - sokáig e két faj alkotta a nemzetséget. Ma ebbe a nemzetsége soroljuk a backebergi 'nemzetség-tobzódás' számos kis kaktusznemzetségét: Aporocactus, Bonifazia, Chiapasia, Heliocereus, Lobeira, Nopalxochia, Trochilocactus. Egykoron, a 19. században az összes lapított hajtású epifiton kaktuszt a Phyllocactus=Epiphyllum nemzetségbe sorolták, elkülönítve tőlük a 'cereoid' taxonokat (a Cereus gyűjtőnemzetségbe sorolt Hylocereus, Selenicereus, Weberocereus, Heliocereus [=Disocactus s.l.], Aporocactus [=Disocactus s.l.] nemzetségek határozott elkülönítésével) - innen ered a levélkaktusz (Blattkaktus) név, valamint a multihibrid növények 'Epiphyllum' név alatti tartásának rendkívül helytelen hagyománya is. Bizonyára Don Quixote szélmalomharcának tűnhet a laikus számára, de minden fórumom fel szoktam erre hívni a figyelmet. Tehát: × Epicactus...
