Thelocactusok Mexikóban 2014

Rögtön a második napon már Thelocactust láttunk a terepen a Querétaro állam beli Mesa de León település mellett. Ez nagyjából Mexikó közepén található, a fővárostól 200km-re északra. Az itt talált példányokat Thelocactus leucacanthus ként azonosítottam. Nem volt sok belőlük, de azok szép nagy telepeket képeztek, bokrok tövében és kitett helyen is előfordultak. A terep alacsony, száraz cserjés, legeltetett. Tengerszint feletti magasság 1950 méter. A felszín kőtörmelékes, a talaj poros. Az alapkőzet mészkő vagy valamilyen homokkő lehetett. A törmelék sárgás, vöröses, barnás, lapokban vagy éles rögökben málló. Agavék, Yukkák, Dasylirionok, Foqueriak, Burserak nőttek, kaktuszokból is volt bőven, de eléggé eldugottan bokrok között és szétszórva. Mammillariak, Coryphantha cornifera, Opuntia stenopetala, Cylindropuntia, Myrtillocactus, Stenocereus, stb. Ariocarpus kotschoubeyanus elephantidensért jöttünk, de azt itt nem találtunk, szerencsére odébb igen.

Pár nappal később, már San Luis Potosí államban jártunk, déli részén Las Tablas-nál egy mészkődombon találkoztunk Thelocactusokkal. Érdekes, hogy a lapályos, sík részeken nem tenyésztek, csak köves dombokon. A dombokat fehér-szürke mészkő alkotta, melyet az időjárás helyenként mikrokarrosan megmunkált. A talajfelszín kőtörmelékes, a legeltetéstől taposott. A kaktuszok a kövek közé húzódtak be, vagy sok onnan - bokrok közül - alól nőtt ki. Virágzó cserjék, Foqueria, Yukkák, Agavek, broméliafélék borították a dombot. Mammilloydia candida, Astrophytum myriostigma, Echinocactus ingens, Mammillaria és Echinocereus fajok nőttek még. 1100 méteres magasságban jártunk. Az itt talált Thelocactus fejtörést okozott számomra. Elsőre a hexaedrophorus nevet adtam neki, de a tulensis is megfordult a fejemben. A tövisei elég változatosak voltak hosszra és a színük is a vörösestől, a sárgán át a szürkéig változott. A testméret, bordaszám, tövisszám viszonylag egységes. Nem sarjadtak. Február közepén már bimbóztak. Magyarázat lejjebb a kommentekben!

Még egy megállónk volt itt Tamaulipas államban, a Nuevo León határhoz közel eső Miquihuana településtől nyugatra. Doctor Arroyo településtől kb. 40km-re keletre. A helyi földutat (ami főút volt!) épp átépítették, katasztrofális állapotok voltak, 10-20 centis finom por borította az utat. Eredetileg Turbinicarpus schmiedickeanusért jöttünk ide, meg is találtuk a következők társaságában.
Az Altamirás tájtól kicsit szárazabb vidék, alacsonyabb dombokkal, szintén mészkő minden. A kő szürke, a talaj humuszmentes és fehér, kemény, tömörödött, mintha agyagos is lenne. 1550 méteres magasság. Középmagas-alacsony száraz, szúrós cserjés, Agavékkal, Dasylirionok, Yukkákkal, broméliafélékkel, csikófarkkal, itt már megjelentek a méretes és markáns Ferocactus pilosus csoportok is. Kaktuszok közül a szokásosak és pár újdonság is, Neolloydia conoidea, Ariocarpus retusus, Echinocactus ingens, Leuchtenbergia principis, Mammillariak, Opuntiak.
Nem voltam meglepődve mikor itt is megláttam a Thelocactus conothelos-t, rögtön rá lehetett ismerni. Kicsit másmilyen volt, mint az Altamirásak. Különösen most tűnt fel, a fotókat hasonlítgatva! Sűrűbben álltak a tövisei, szinte elborították a testét, a peremtövisek száma is jelentősen megnőtt. Tény, hogy kietlenebb vidék, tehát emiatt is lehet zömökebb és tűnhet tövisesebbnek, de a darabszám emelkedésére ez nem ad magyarázatot. Az Altamirásak megfeleltek az eredeti leírásnak, de ezeken 16-18-20 peremtövis volt, ami már az argenteus-nak felel meg (17-23). Ezek virága is mélyebb színű is volt. Az leírások szerint az argenteus innen északra kb. 90km-re La Ascension városa mellett nőnek. Szerintem átmeneti populáció. Jelenleg én a Thelocactus conothelos ssp. argenteus név mellett foglalok állást.

Ejido Soledadtól nem messze (kb.15km) északkeletre álltunk meg, a híres Aramberri előtt. Ez a terep már a Sierra Madre Orientale hegyláncai között van, átkeltünk az első hegyláncon, ami 2400 körülre magasodott. Mögötte egy kis völgy fogadott és La Escondidánál keletre fordultunk, de még Aramberri előtt megálltunk Ariocarpus confusust lesni. Egy véletlenszerűen kiválasztott hegyoldalon próbáltunk szerencsét. Az alapkőzet döntően mészkő lehetett, de már vegyesen más is megjelent, gipszes dombok, metamorf kőzetek is. A növényzet főleg Yukka, Agave, kistermetű Dasylirion alacsony bokrok, bozót is meg kisebb fák is akár. Rengeteg Echinocactus ingens hordó, Ferocactus pilosus is akadt, Neolloydia conoidea, Opuntia stenopetala, stb. Hamar felhívta magára a figyelmet a mesés sárga virágú Thelocactus conothelos ssp. aurantiacus. Sok nőtt belőle és mindenféle méretben előfordult, néha még telepek is 20-30 cm átmérővel. Tövisei sűrűbbek voltak az alapfajnál és barnás árnyalatúak, a legszembetűnőbb akkor is a teljesen más színű virág. Csak úgy kattogtak a fényképezők. Találtam egy (mostmár utólag végig gondolva) Gymnocactus/Turbinicarpus fajt is, ami szakasztott mása volt egy fiatal T. conothelos ssp. aurantiacusnak, csak harmad akkora volt. Mivel itt a célt nem találtuk (A. confusus), ezért átmentünk a szemközti dombra, ami kb. 1 kmre lehetett.
Hasonló terep és növényzet, de már mészkövesebb és megjelentek a csipkeharasztok is. Itt egy fia T. conothelos sem nőtt, viszont Thelocactus buekii vigyorgott ránk, kissé lepirulva. Kevés volt belőlük, testük mélybordó, lila, szürkészöld, kevés, vékony hosszú tövisekkel bírtak. Találtam egy példányt bokrok félárnyékában, ami teljesen eltért a többitől. Tövisei vékonyabbak, középtövise határozottan elkülönült és a szemölcseinek is más alakja volt. Testének világoszöld színét a némi árnyéknak tudtam be.

Galeana után Rayonesbe is elmentünk, láttam is Thelocactust egy kanyon falán mikor felmásztam, de lefotózni nem tudtam. Lilás-magenta virágja volt, T. buekii lehetett.
Innen élesen északnyugatra kanyarodtunk, megérkeztünk Coahuila de Zaragosa államba, áthaladtunk Saltillon is, itt eredetileg terveztem egy megállót az Arteaga kanyonnál, de nem volt rá elég időnk. Így a környéken elméletileg található Thelocactus rinconensishez sem lehetett szerencsénk. Tovább mentünk nyugat felé és Estación Marte kis településtől északra találkoztunk újra Thelocactusokkal.
A terep teljesen sík, leszámítva egyetlen tanuhegyet, ami mellett létesült a település. A felszín agyagos, iszapos, poros, helyenként aprózott barnás kövekkel borított. 1170 méteres magasságban jártunk. Meglehetősen kietlen, száraz ritkás bokrok, időnként Yukkák, Agavék elszórva. Kaktuszok közül Opuntia, Cylindropuntia, Echinocereus telepek, Mammillaria parrasensis (?) és Coryphantha poselgeriana, Echinocactus horizonthalonius nőtt. Na és persze amiért ide jöttünk: Ariocarpus kotschoubeyanus északi populációi, melyet macdowelliinek neveznek. Szerencsére megtaláltuk, meglepően könnyen. A bokrok tövében Thelocactus bicolor is nőtt, szerintem az ssp. bolaensis. Mivel elnyújtott alakja van és sarjad is idősebb korában, ami nem jellemző az alapfajnál (legalábbis élőhelyen nem). A típuslelőhelye Cerro Bola innen 150 km, de Coahuila államban ez nem távolság, hiszen az egész állam durván 600 x 300 km, hazánk majdnem kétszerese.

Visszafordultunk keletre, de nem akartuk ezt a környéket elhagyni, vadásztunk még több Ariocarpus fissuratusra és Echinocactus horizonthalonius formákra. Visszamentünk hát Parras de la Fuentéhez és ott keletre haladtunk. Első megállónk - ami Thelocactusok szempontjából is érdekes - Abrevaderotól pár km-re keletre esett. A magasan futó útról egy domboldalon sétáltunk le, déli kitettségű lanka. Olyan 1750 méteren járhattunk. Eltűntek a barna kövek és ismét szürke mészköves lett (legnagyobb bánatomra - mert ezeken véleményem szerint nem tenyészett az Ariocarpus fissuratus). A talaj fehéres, kemény és törmelékes, szürke köves. A vegetáció meglehetősen gyér, főként Yukkák, Agavek, Cylindropuntia imbricata és Opuntia, Neolloydia conoidea, Echinocactus horizonthalonius, Echinocereus pectinatus, Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus, kevés Larre tridentata és egyéb bokrok. Helyenként mély vízmosások szabdalták a tájat, láthatóvá vált a kőtörmelékes szürkés-fehér váztalaj. Meseszép virágú Sclerocactus (Glandulicactus) uncinatust fotóztam. Thelocactus bicolor is nőtt a terepen, nem volt sok, de amik voltak, azok méretesek. Nem nevezném őket kifejezetten ssp. bolaensisnek, bár volt olyan példány is amire illik a leírás. A többség aki itt gyűjtőszámot generált azért bolaensisnek nevezte el.

Haladtunk tovább keletre, General Cepeda előtt már tényleg újra barna kőzet volt, kétségbeesett megállás egy utolsó Ariocarpus fissuratus rohamra... sikertelenül. 1800 méteren. Erősen köves táj, száraz fűtengerrel, Dasylirionnal, Yukkával, Agávéval, Echinocereus pectinatus és Thelocactus bicolor, változatos alakban, mintha kövérebbek lehettek volna.

Visszafelé tartottunk San Luis Potosí államba, Vanegas környékére Lophophora alberto-vojtechiit keresni. A táj sík, 1750 méter, agyagos, iszapos, ürömcserjés, Larrea tridentatás. Kevés kaktusz tengődött itt, hatalmas szárazság uralkodott. Meglepetésünkre Ariocarpus kotschoubeyanust is találtunk, tudtam, hogy nőhet itt, de nem ezért jöttünk. Több helyen is megálltunk a keresés közben és La Pinta település határában a bokrok alatt Thelocactus bicolort láttam. Kevés kaktusz nőtt itt, pár Echinocereus telep, Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus - ezek viszont igazi óriások voltak, Mammillaria fajok, Sclerocactus (Glandulicactus) uncinatus, Coryphantha poselgeriana. Végül északabbra azért találtunk pár tő L. alberto-vojtechiit is, de csak azért, mert virágzott.

A következő megállónk légvonalban elég közel volt kb. 15 km-re délkeletre, Cedral városától nem messze. A terep 1760 méter körüli nagyon lankás/sík tető, barnás-sárgás köves, gyér növényzettel. Larrea tridentata, sivatagi egynyáriak, kevés Yucca és Agave, Coryphantha, Echinocactus horizonthalonius, Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus, Echinocereus telepek. Szép és méretes Thelocactus hexaedrohorusok nőttek, főként alacsony bokrok védelmében. Itt láttuk a legnagyobb példányokat, a 10-15 centis átmérő sem volt ritka. Töviseik erősek, hosszúak, elállók és többnyire vöröses árnyalatúak, virágjuk nagy és fehér, éppen virágoztak! Testük erős dudoros szemölcsökre osztott és szép hamvaskék-szürkés. Jellegzetesek és viszonylag egységes kinézetűek voltak, máshol nem találkoztam evvel a formával. Az erős fényben és a bokrok közelsége miatt nehéz volt jó fotót készíteni róluk.

San Luis Potosí egy érdekes állam, elég sok ritka kaktuszfaj található itt (na nem mintha Mexikó többi része szegényes lenne...), különösen a középső részén. Több napot is eltöltöttünk a környéken Matehualát használva bázisként. Cedraltól kb. 100km-re délre Entronque El Huizache környékére egy bő fél napot szántam, de bőven el lehetett volna napokat is tölteni itt. Több részre is kell bontanom. Első megállónknál már egyből találkoztunk Thelocactus bicolorral. Ez Huizachetől keletre, Santo Domingo irányában volt, Ariocarpus kotschoubeyanust kerestünk, méghozzá a típuslelőhelyet. A terep magas dombok, vagy kisebb hegyek közt elterülő síkság, mely agyagos-iszapos, fás-cserjés, de száraz. Helyenként Yukkákkal, kerítésekkel, egyes parcellákat erősen legeltettek. A tengerszint feletti magasság 1350 méter. Az itt talált T. bicolor nagyobb testű, ritkásabban tövises, határozott bordák, elnyújtott gömb alak, az erős tövisek színében a vörös és fehér dominál. A középtövis erős és közel derékszögben elálló. Valahogy olyan jellegzetesek voltak és eléggé egységesek. Nevezhetnénk Huizache alaknak is.

Második megállónk már közlebb volt Huizachéhez. A településtől keletre található dombok egyikére másztunk fel, olyan 1500 méterre. Borzalmasan sűrűn nőttek rajta az Agavék. A. lechuguilla, striata - kétféle alak is. Hechtiák és szúrós bokrok, Burserák. Komoly munka volt felmászni és nem egyszer fájdalmas is, a csúcsra való feljutásról le is mondtunk. Ahol időnként kiálló mészkősziklákat találtam, akkor azokon haladtam. Szürke mészkő adta a hegy alapját, de nem sok helyen látszott ki, mert nagyon sűrűn borították a növények, sivatagi őserdőnek lehetne nevezni, noha csak 1 méteres volt az átlagmagasság. Nagyon fajgazdag a terület, nem csak kaktuszok tekintetében. Kaktuszok közül Opuntia és Cylindropuntia, Mammillaria fajok, Mammilloydia candida, Neolloydia matehualensis, Echinocereus pentalophus, Ferocactus pilosus, Echinocactus ingens, Coryphantha fajok, Astrophytum myriostigma (nuda és sima alak is), Sclerocactus (Glandulicactus) uncinatus. A dombon találtunk (szerintem) Thelocactus tulensis hosszú tövisű alakját. Most utólag, ha összehasonlítom a Las Tablasnál találtakkal, nem mondanám meg, hogy egy fajról van szó, valami alfajt vagy változatot mondanék, a szakirodalom alapján ezt lehet a huizachensisnek nevezni. Egyesek szerint átmenet a T. tulensis és T. bicolor fajok között. Szerintem ez nem igaz, mert ez a hegyen nő csak. T. bicolort csak a lapályos részeken találtunk (lásd következő megállónk vagy a Las Tablas bejegyzés, ahol a T. tulensist ismételten csak dombon találtuk). Bár láttam egy példányt ami talán megfelelhetne egy átmeneti alaknak, vagy hibridnek, vagy csak bele akarom már látni... Tövisei rövidebbek, mint a tulensisé, és a bicolorra jellező állásban vannak, habár a színük és a test inkább tulensises, bicoloros jegyekkel. Azt hiszem maradok a hibrid példány megállapításnál! Az itt talált Thelocactus tulensis nagyobb és gömbölyűbb volt a Las Tablas beli egyedeknél, töviseik száma sokkal magasabb és hosszuk akár a 8-10 centit is elérte! Testük színe egyébként megegyezett.

Huizachetől délre alig 30km-re adódott következő megállónk. A híres-neves Ariocarpus bravoanust kerestük, amit végül ugyan megleltem, de nagyon alacsony egyedszámban, egyetlen kis dombon. A terep egy széles völgy ami két mészkőhegylánc között húzódik. A terep szürke mészköves, morzsalékos, és hordalékos is. 1550 méteren jártunk, lankás terep, kisebb dombocskákkal tarkitva, de időnként széles és mély vízmosások is futottak. A növényzet ritkás, inkább nagyobb kopasz bokrok nőttek elszórva, de persze kisebbek is akadtak, meg Larrea tridentata. Rengeteg éppen akkor virágzó Yucca filifera, igazi erdő messzebbről szemlélve. Kaktuszok közül Opuntia és Cylindropuntia, Mammillaria fajok, Echinocereus pectinatus, Coryphantha, Scerlocactus (Glandulicactus) uncinatus, Echinocactus ingens és Ferocactus pilosus, Echinocereus pentalophus, Neolloydia conoidea nőtt. Agavéból valami széleslevelű és nagy termetű faj tenyészett. Thelocactusok közül a hexaedrophorus faj képviseltette magát, nem volt túl változékony, de sok nőtt belőle. Jól felismerhető egyedekkel. Viszonylag kis testméretű 5-6 centis és rövid, vékony vagy közepesen vastag, világossárga/szürke/halványrózsa tövisű. Színük szürkés-lilás-kék, a növények többsége erősen behúzódott a talajba, egy példány kinyílóban volt, szerintem fehér lehetett. Ha kicsit tágabb környéken nézek szét, akkor egymáshoz közel három Thelocactus faj is él: bicolor, hexaedrophorus és tulensis. Lehet nem véletlen a környéken az érdekes formák megjelenése.

Mexikói utunk során az utolsó állomás, ahol még láttunk Thelocactust. San Luis Potosí állam fővárosától északkeletre, egy olyan 20km-re álltunk meg, 1880 méteren. A Charco Blanco lelőhely innen olyan 30km északkeletre. Itt is Pelecyphora aselliformist kerestünk, olyan terepen, ahol azt hittem, hogy kaktusz nem maradhat életben. Autópályák közötti "zöld" sáv, inkább sárgára aszott, kaszált fűtenger volt. Taposott, kaszált, bolygatott, köves, letömörödött talajon, mészköves törmelékkel. Csodák csodájára ebben beletemetkezve Coryphantha, Pelecyphora aselliformis, virágzó Stenocactus (pentacanthus) és Thelocactus hexaedrophorus. Az itt tenyésző T. hexaedrophorus vörös, bordó tövisekkel rendelkezett. A növények valamivel szélesebbek voltak és zöldebbek (bár ez lehet, hogy csak a fű okozta minimális árnyékolásnak tudható be). Virágjuk nem tiszta fehér, hanem enyhén rózsás árnyalattal bír. A rózsaszín virágút István fotózta, a majdnem fehér virágú egyedről készültet én. Ezen kis eltérések alapján biztos van olyan gyűjtő, aki valamilyen alfaj, változat néven emlegeti.
Ezzel sajnos Thelocactusos utunk végéhez is értünk. Majd igyekszem más nemzetségekről is hasonló beszámolót készíteni, ha van rá igény. Jó olvasgatást és szívesen várom a kommenteket is!