Kiss Csaba: Kaktusz himnusz (húsz versciklus)

Áldott legyen a természet csodás tette
A Föld jussa lett a Nap éltető heve
Sivatagban, hol nem önti felhő levét
Állatok, növények szűken kapják kegyét

Minden talpalatnyi helyen növény zöldül
Sziklák közt, hol más már nem él meg, kaktusz ül
Nem esd hűs esőért, más éltető nedvért
Napi küzdelmet vív gyötrelmes életért

Szorgosan gyűjtöget, tartalékol vizet
Mohó, mert különben életével fizet
Beoszt minden cseppet, nem pazarol pusztán
Ez drága kincs hegyen, sivatagban, pusztán

Gondos ápolója sok kis utódjának
Gyümölcsével juttat étket faunának
Virágport, nektárt is mindent, mi kellemes
Bármely állat legyen, ha szándéka nemes

Ha rút, aljas módon életére törnek
Jó hasznát veszi a testre szabott tőrnek
Ám ha ez nem segít, szétszór ezer magot
S maga körül újabb életeket alkot

Élettere nemcsak sivatagi világ
Fagyos, zord tájon is nyílik rajta virág
Ellenáll a jégnek, hónak, szélviharnak
És nem csak egyedül, itt is sokan vannak

Ha kell, felköltözik ormok tetejére
Mely lény, ha nem ő a túlélő? - elvégre
Szomjoltó, friss vizet felhőkből nyalogat
Napsugarat föntről elsőnek csalogat

Ózondús lég lengi körül egész testét
A csillagos égbolt köszön rá: Jó estét!
Az éjszaka sötét, álcázó leplében
Megnyugvás lesz újra meg újra lelkében

Számára ős esőerdő sem idegen
Itt nem kell gyötrődni halálos hidegen
Nap heve nem süti, de fényt kap eleget
Kaktusz itt a fán él, így kap langy meleget

Vízgőzben, párában, homályban vegetál
Gyümölcse felnyíló, finom csemegetál
Magvait kínálja trópusi madárnak
Melyek így mehetnek hetedhét határnak

Óceán partján is tengeti életét
Szerényen szenvedi a sors ítéletét
Ellenáll dús sónak, morajló hullámnak
Tüzes nyílként izzó, cikázó villámnak

Tátongó szakadék kőfalain „kotlik”
Jaj, ki érte mászik, s véletlen megbotlik
Ám szépsége miatt itt sem lehet nyugta
Halvány reményt hozhat a megváltó napnyugta

Kufárok, kik ritka egyedet találnak
Átadják e kaktuszt lassú kínhalálnak
Mint szívet, tépik ki ősi anyaföldből
Színe vált fakóba üde smaragdzöldből

Ha tovább viheti ősei vonalát
És nem szakítják szét élete fonalát
Minden új tavasszal új álmot építhet
Sivár sivatagot sok virág szépíthet

Szorgos rovarhad száll virágról virágra
Mind újabb nemzedék jön a napvilágra
Változik az idő, maga is változik
Vadabb lesz, kegyetlen, ezért nem kárhozik

Vadnak mutatkozik, de nem árt egy léleknek
Jámbor békességben mellette élhetnek
Nem támad, nem is árt, fegyverével sem szúr
Rontó láb rátapos, legfeljebb visszaszúr

Marcona külsőben szelíd lélek lakik
Szépségét, kegyeit keresik valakik
Éltető sugarak, vagy hűsítő árnyak
Tárt virága felett repdeső szárnyak

Szerte, ahol él a természet szeszélyes
Rá egy éhes száj, vagy bősz aszály veszélyes
De próbára teszi ritkán bő áradás
Épp úgy a másik vég, teljes kiszáradás

Menedéket nyújthat egy sziklarepedés
Néha nem marad más, fohász vagy epedés
Rosszabbnál rosszabból, ha lehet, részesül
Északon majd megfagy, délen száz része sül

Tűri a természet ezerszínű arcát
Ám minden kaktusznak meg kell vívni harcát
Sivatagban, hegyen, bárhol a világban
Új élet ölt testet a kaktuszvirágban

KISS Csaba
Érd, 2012. január 18.

yy
Címkék