A „Kaktuszrigmusok” c. versfüzér megszületése egy hosszú folyamat végeredménye. Évekkel korábban, a kaktuszfajok tanulmányozása közben az az ötletem támadt, hogy mivel önmagában senki nem olvasgatja a „száraz, semmitmondó” tudományos (latin) fajneveket, a velük való gyakoribb ismerkedés valami rövid csattanóval talán vonzóvá tehető.
Perzsel a Nap fényes, életadó lángja
Bár néha kegyetlen, de minden lét áldja
Körülötte kering az éltető vén Föld
Mind általuk virul: ember, állat és zöld
Heves tüze télen csak szunnyadni látszik
Tavasszal a földön tündérekkel játszik
Zsenge tündéreit zöld ruhába ölti
Rá virágot tűz s a nappalt velük tölti
Tündérei közül a kaktusz mind kedves
Együttlétük okán földjük alig nedves
Folyvást bújnák egymást, így az esti búcsút
Reggelig követi az éjjeli bús út
(részletek)
Merengve bámul a nagy semmi közepén
Tövisbe bújt bőre barnul a Nap hevén
Tűri jámboran, sőt, lassan nyúlik felé
Karjaival készül tán karolni belé
Vaskos alakját rég múlt idők faragták
Goromba tövisek bársonyát szaggatták
Így élhette túl a már réges rég elhalót
És nem egy, hanem sok szeszélyes századot
A Nap teremtette a forró síkságra
Hogy hirdesse, szükség van rá e világra
Rettentő oszlopát a föld alig bírja
Szomját a felhőkből csak cseppekben oltja
Turbánszerűen pödri piros lepleit csüngő virágon a Schlumbergera russelliana
Hozzá sietve egy sziklatövéből szól fel barátnőjének társa: most húzz fel Liána!
Szent karácsony táján vörösen virít a fürtökben csüngő Schlumbergera truncata
Tévedésből egy csöppség az ajándékot a karácsonyikaktusz virágai közt turkálta
Apró levelű, rövid szártagú a jól megbokrosodó Pereskiopsis kellermanii
Ha egy zsenge szárából dugványt csinálsz, abból ne is próbálj zellert várni
Kaktuszország szülöttje ez a kis leveles kaktuszcserje, a Pereskiopsis porteri
Száraz, félsivatagi forró szélben lengedező kis szárai körötte a nagy port veri
Kékeszöld szártagú, egyméteres kis bokrocska bármelyik idős Opuntia scheeri
Durangóban, amerre a szem ellát a dimbes-dombos kies tájon, se száma se szeri
Kissé ráncos és nyúzott bőrű, de annál szebb virágú az Opuntia schickendantzii
Vékonyka tövisébe ki belelép, annak sokkal rosszabb, mint az égő-csikken-tánci
Igaz, nem használ négy színt virágjai megfestésére a Mammillaria winterae
De neki nem is fogy ki a színes festéke, mint bármelyik gazdaságos printeré
Hatalmas, szép fehér virágot bont a szemölcsei között a Mammillaria wrightii
Gondolta már több gyűjtő: „Ha nem is kedvelem túlzottan, lesz azért is rihtig!”
Tövises pörgekalapra tűzött sárga virágként mutat a Mammillaria baumii
Annyira érdekes a hatása, akár egy valóságos kaktusznak álcázott habgumi
Formás, gömbölyded és tenyérbe mászó minden Mammillaria beneckei
Akárcsak a fitneszteremben edződött csitri, csini csajok csodás fenekei
Magasra vitte az isten a dolgát, de ott is maradt a Mammillaria berkiana
A múltat kutatva ott fent a sziklák között, nem lenne olyan ember, ki ásna
Az egyik hordókaktusz az egyáltalán nem fekete Ferocactus schwarzii
Ám a sivatagi forró napsütésben legalább úgy él, mint Hevesen a Marci
Egy igazi, több akós hordókaktusz a pompás küllemű Ferocactus tiburonensis
Az élőhelyén már messziről, bármelyik kaktuszházban pedig kiszúrom bent is
Kellemes látvány a szemnek a sárga bogyós Ferocactus townsendianus
Két hasonló hordókaktusz között különbséget tenni borszesz híján tudsz
