Növényeink öntözése - az anyagi kihatásán túl - sokszor körülményes, időigényes és fárasztó munka. Ez alól a kaktuszok sem kivételek, még akkor sem, ha kevesebb vizet és azt kevesebb alkalommal igénylik. A növények állapota sokszor nem tűr több öntözési halogatást, ezért még akkor is el kell végeznünk ezt a számukra már nem elodázható feladatot, ha lenne más halaszthatatlan, fontos dolgunk. Az elhivatott kaktuszgyűjtőnek ezzel a vállalt kötelezettségével tisztában kell lennie. Minél nagyobb a gyűjtemény, ez a feladat is egyre nagyobb lesz. Egy bizonyos gyűjteménynagyság (kb. 1-2000 db) után nélkülözhetetlenné válik egy munkát és időt kímélő korszerű öntözési megoldás.
A kaktuszok öntözése csak állott, langyos és semleges kémhatású (pH 7) vízzel ajánlott. Ennek az elvárásnak leginkább az esővíz felel meg. Az esővíz összegyűjtése és tárolása az öntözéshez a legpraktikusabb megoldás. Hátránya, hogy néhány nagyobb vagy sok kisebb edény szükséges a tároláshoz, és ezek elhelyezése nem egyszerű praktikussági valamint esztétikai meggondolásból sem, ezen felül pedig nehézkes a kimerésük az öntözőkannába. Egyik fontos szempont, hogy a tárolás alatt gondoskodni kell arról, hogy idegen anyagok, mint pl. hulladék, növények, állatok (darazsak, szúnyoglárvák) ne kerüljenek bele, és ne is algásodjon. A másik, hogy közel legyenek az öntözővizet tároló edények a kaktuszokhoz, és egyszerűen lehessen belőlük vizet merni. E problémák kiváltására kínálok egy egyszerű, kényelmes és viszonylag alacsony költségű megoldást.
Szinte minden háznál van lehetőség az esővíz összegyűjtésére. A legegyszerűbb kínálkozó megoldás az ereszcsatorna „megcsapolása”. A megcsapolt vizet egy erre alkalmas, célszerűen kialakított tartályba kell összegyűjteni. Az összegyűjtött vizet egy szelep vagy csap közbeiktatásával, műanyag locsolócsővel a kaktuszházba kell vezetni, melynek a végén legyen egy rögzítő és egy elzáró szerkezet. A kaktuszok elhelyezését vizet át nem engedő tálcákban célszerű megoldani, melyen legyen egy dugóval ellátott leeresztő nyílás kellő hosszúságú műanyagcsővel, ez alatt pedig egy, a felesleges öntözővizet befogadó, kb. 10 l-es mobilizálható edény (vödör).
Az érthetőség és a kivitelezhetőség érdekében a részletesebb ismertetés
Első lépésben szerezzünk be egy 1 m3-es műanyag tartályt (lehet ennél kisebb, nagyobb és más tartós anyagból pl. fémből). A tartály befoglaló méretei ismeretében készítsük el a talapzatát (teknőt) betonból. A betonteknő egy 15 cm vastag, betonacél hálóval erősített fenékből, és 10 cm magas, 10 cm széles, szintén acélkerettel megerősített egyidőben, egybebetonozott peremből álljon. A teknő belső mérete legalább 10-15 cm-rel nagyobb legyen a tartály külső méreteinél. A betonacél átmérőmérete 6-8 mm legyen. 5-6 szálat hosszában és keresztben hálószerűen összedrótozunk (hegesztünk). A háló külső méretei legalább 5 cm-rel kisebbek legyenek a teknő zsaluzatánál, hogy kényelmesen beleférjen, és ne lógjon ki a betonalapból. A zsaluzat elkészítése ½ colos deszkából, szögeléssel vagy facsavarozással történjen, melyet elmozdulás ellen cövekeléssel, földkupaccal vagy nehezékek megtámasztásával biztosítsunk. A zsaluzatot letisztított és vízszintesen előkészített talajon vízmérték segítségével szakszerűen vízszintbe állítjuk. A külső zsaluzatot szegeléssel (csavarozással) egyben készre összeállítjuk és a kívánt magasságban (kb. 25 cm) ezt is vízszintbe állítjuk. Az acélhálót a betonfenékbe helyezzük, megemelve úgy, hogy 2,5-3 cm egyenletes betonréteg legyen alatta (korrózió elleni védelem). Az acélháló biztosítja, hogy a teherbírása megfelelő legyen és a hőmérséklet-ingadozásból adódó dilatációt is mindig kiegyenlítse (a beton melegebb hőmérsékleten kitágul, a hidegebb hőmérsékleten végbemenő összehúzódását az acélháló végzi, mivel a két anyag tágulási együtthatója gyakorlatilag azonos). A teknőfenék 15 cm-es vastagságánál a betont cementporral történő beszórás után simítsuk el úgy, hogy a lefolyó (erről később részletesen szólok) felé minden irányból egyenesen és kissé (1-2 cm) lejtsen. A fenék elkészítése után a 10 cm magas belső méretet adó, előre elkészített deszkakeretet helyezzük rá. Ügyeljünk arra, hogy vagy a külső vagy a belső keret kiadja a kívánt pontos magasságot (az egyik lehet magasabb, alacsonyabb nem). Ezt is vízmértékbe állítjuk, majd a szintén előre elkészített acélkeretet a zsalurész közepére tájoljuk a felső szint alatt legalább 2,5-3 cm-rel. A tájolás kisebb, friss betonkupacokkal történjen mind a négy oldalon. Ha ezzel megvagyunk, készre betonozzuk a peremet, majd a tetejét vízszintesen cementporosan lesimítjuk. Másnap a zsaluzatot eltávolíthatjuk, eleinte óvatosan, később bátran locsolhatjuk a jó kötés érdekében. Ne várjuk meg, amíg a beton kiszárad (kifehéredik), mert a nyári, napos melegben „kiéghet”.
A csatorna megcsapolása
A meglévő ereszcsatorna függőleges vízlevezető csövét megszakítjuk (kifűrészeljük) és egy, a kereskedelemben kapható 110 mm-es átmérőjű T-idomot csatlakoztatunk hozzá. Az idom egyik vége tömítőgyűrűs, a másik sima, az elágazás menetes, melyhez lezáró sapka is kell. Ebből az idomból 2 db-ot kell beszerezni, és át kell alakítani a következő módon. Az egyik T-idom menetes csonkját az áthatás mentén ki kell fűrészelni, majd a másik sima részébe be kell tolni, és elektromos gyorsforrasztópáka segítségével a saját megolvadó anyagával össze kell ragasztani (nincs szükség külön ragasztóanyagra). Az idomcsőbe könnyen befér a páka, lassú mozdulattal a bekapcsolt izzítóval a szorosan illeszkedő csőfalakat belül összeolvasztjuk. Bátran kezdjünk neki, egyszerű művelet. Így készítettünk egy speciális, két végén menetes T-elágazást. A T-idom gumigyűrűs elágazását ráhúzzuk a csatornacsonk felső részére (melyet kissé feljebb egy bilincs rögzít a falhoz), és a vízszintes menetes elágazást a tartály felé irányítjuk, illesszünk bele egy akkora 110 mm-es csövet, amivel elérhetjük a tartály nyílását, erre egy 90 fokos idomot csatlakoztassunk, az idom szabad végére pedig egy akkora csődarabot, ami a tartályba egy kissé (5 cm) belelóg. A T-idom másik menetes végét, amit mi készítettünk, a hozzá kapott menetes sapkával lezárjuk. Ezen az alsó ponton egy bilinccsel a falhoz rögzítjük. Az esővizet ezzel bevezettük a tartályba, alul pedig csöpögésmentesen elzártuk, hogy az esővíz ott ne tudjon kifolyni. Alul a sapka fölötti részben szilárd anyagok halmozódhatnak fel, ezt az átálláskor ürítsük ki. Ha a tartály megtelik esővízzel (1 m3), a túlcsorduló víz az oldalán lefolyva a betonteknőbe jut, innen pedig a kifolyón keresztül visszavezetjük az eredeti esővízlefolyó-rendszerbe. Így a tartályból a csatornába visszafolyó többletvíz nem szivároghat a lakóház alá.
Megjegyzés: A kereskedelemben kapható billenős kivitelű T-elágazó (5-6.000 Ft), de az nem csorgásmentes, így lakóház közelében a használata nem ajánlott.
Évente két alkalommal (az évi öntözés megkezdése előtt és a befejeztével) a rendszerünket téli-nyári helyzetbe kell hozni. A fentebb leírt a nyári módozat. A téli átállításhoz a tartályba vezető elágazást egyszerű mozdulattal széthúzzuk, alulról a menetes sapkát lecsavarjuk és a tartály felé vezető elágazásra csavarjuk fel szorosan, hogy ne csöpögjön. A bilincs kioldása után az alsó csonkba pedig feldugjuk a szétfűrészelt lefolyócső alsó részét, majd a bilinccsel rögzítjük a falhoz. Az esővíz télen az eredeti módon fog lefolyni, nem a tartályba.
A műanyag tartály
A gyűjtőtartály P2P típusú 1 m3 űrtartalmú, 1×1,2 m alapméretű és 1 m magas ipari, üreges, horganyzott fémkerettel erősített konténerszerű műanyag tartály. Felül 30 cm átmérőjű menetes nyílással és zárósapkával, alul egy szeleppel ellátott menetes csonkkal. Ehhez a menetes csonkhoz kell illeszteni egy ½, ¾, 1 vagy 5/4 collos műanyag öntözőcső befogadására alkalmas csatlakozót. Minél vastagabb a cső, annál hatékonyabban tudunk öntözni. A tartály fenékszínt magassága legalább ½ m-rel magasabban legyen az öntözni kívánt kaktuszok tárolására szolgáló edények szintjénél, de ha módunkban áll, tegyük akár 2-2,5 m magasra, így az esővíz gyorsabban ürül, hátránya, hogy egykönnyen nem érhető el. A tartály kifolyócsonkjában lévő szelepet lehetőleg ne használjuk, mert hamar tönkremegy, helyette a locsolócső végére szereljünk egy csapot, amelyet az öntözés befejezése után mindig zárjunk el. A locsolócső vége soha ne a kaktuszházban legyen, hanem a kert egy biztonságos helyén, vagy felcsévélve a tartály mellett a vége pedig a teknőben az esetleges vízfolyás esetére. A tartály élettartamára vonatkozó tapasztalat nincs, de 7-10 évre becsülik, mivel a nap UV sugárzása ellen nem védett. Ajánlatos fekete fóliával beborítani, ez az algásodás ellen is célszerű és a víz is hamarább melegszik. Szereléskor és a használat során ügyeljünk a tartály épségére. A tartály közvetlenül a betonteknőbe állítható, magasítás céljából vízálló anyagokkal (lenolajkencével átitatott faelemek) emelhető akár fél métert is. Az évi utolsó öntözés befejeztével a tartályt óvatosan a csap felé billentve (ne sérüljön) ürítsük le, hogy a víz ne fagyhasson bele télen, majd zárjuk le a felső nyílását a zárósapkával.
A lefolyó (túlfolyó) kiépítése
Az ereszcsatorna vizét eredetileg valahová (ciszterna, csatorna, hátsó kert) el kell vezetni a háztól. Ebbe az elvezető csatornarészbe ki kell építeni a tartályból túlfolyó esővíz visszajuttatására szolgáló csővezetéket. A csővezeték minden része 110 mm átmérőjű műanyagcső a megfelelő összekötő csőidomokkal. A betonteknő elkészítése előtt a régi elfolyó vezetéken ki kell alakítani egy csatlakoztatási helyet Y vagy T-elágazás közbeiktatásával (ez jó, ha az esővíz levezetőcsatornában már korábban elkészült), ennek segítségével összeköthető a régi csatornaággal a túlfolyást elvezető új csatornaág. A teknősíkban kialakított elvezetőcsatorna torkolatát 10 mm átmérőjű furatokkal kilyuggatott (perforált) sapkával fedjük le, hogy a nagyobb hulladékanyagok (falevelek, gallydarabok, nagyobb bogarak, kisebb elhullott állatok) kiszűrhetők legyenek. A betonteknő fenekét úgy képezzük ki, hogy minden irányból kissé (1-2 cm) az elvezetőtorok felé lejtsen. Ez legkönnyebben úgy oldható meg, hogy kezdetben vízszintesen alakítjuk a felületet, majd a torkolat felé egy simítóléc segítségével 1-2 cm mély anyagmennyiséget kikaparunk, majd ezt eltávolítva simára dolgozzuk. A szűrősapka felső szintje a teknő síkjából ne emelkedjen ki, hogy a felesleges víz maradéktalanul elfolyhasson.
Karbantartás
A tartályt célszerű minden öntözési szezon végén kitisztítani, és az első vízgyűjtés előtt a tisztaságát leellenőrizni, szükség esetén újra átöblíteni. A kerti csapra szerelt locsolócső segítségével erős vízsugárral könnyen kimosható. Ha algás, egy nyél végére kialakított ruhalabdaccsal célszerű a belső falát átdörzsölni és kiöblíteni. A tartályba beömlő csővégre szúnyoghálóból alakítsunk ki szűrőt, hogy a háztetőről lemosott nemkívánatos anyagok bekerülését megakadályozzuk, ezt időnként ürítsük ki, ne felejtsük el visszahelyezni. A túlfolyó csatornaág a toroknyílásba illesztett sapka leemelése után tisztítható. Permetlét, tápoldatot vagy más egyéb vegyszert a tartályba ne tegyünk, vagy ha igen, utána rögtön alaposan tisztítsuk ki.
Természetesen a kaktuszokon kívül minden egyéb pozsgás, vagy más növény öntözésére is alkalmas ez a berendezés. A csapvíz kiváltásával költségcsökkenést és vízminőségi változást érhetünk el.
Költségek (10 éves időtartamra vonatkoztatott egyszeri beruházást feltételezve)
- Tartály: 13.000 Ft
- Műanyag locsolócső (3/4 coll, 25 m): 10.000 Ft
- 110-es PVC-cső: (3×2 m + idomok): 5.000 Ft
- Menetes T-idom (2 db): 5.000 Ft
- Betonteknő + vasalat: 3.000 Ft
- Egyebek: (csőbilincs, gyorscsatlakozó, zárható locsolóvég, zsalu) 2.000 Ft
- Összesen: 38.000 Ft
- 2000 db kaktuszra vonatkoztatva: 320 Ft/hó
Kiss Csaba
Érd, 2012. március 10.
