A rejtélyes Disocactus eichlamii (Weing.) Britton & Rose

Kaktusz-Világ
Abstract

Abstract: In Hungary, the culture of epiphytic cacti is much less popular compared to other groups, thus the collectors also have limited information about them. Breeding orchid cacti (leaf cacti, Blattkakteen) led to an incredible variety of size, shape and colour of flowers. The breeding of small-flowering ×Epicactus hybrids started about 30-35 years ago. They are hybrids of Disocactus species to other orchid cacti mostly. The wild species Disocactus eichlamii was found by Friedrich (Federico) Eichlam in 1905, Guatemala. It was described as Phyllocactus Eichlamii by Wilhelm Weingart in 1911 in honour of Eichlam. Both Weingart and later authors underlined in the description that the flowers have a tubular shape and scarlet coloured tepals which never open widely. It lives near Santa Rosa, Chimaltenango and Quetzaltenango between 1,000-2,800 m altitudes as epiphyte in mixed forests. In spite of we are plenty in morphological descriptions, the name is still misapplied in many times. Most of the plant kept under this name shows nearly no similarities to the original description: their flowers are larger, broadly opening, and pinkish and proliferating areoles are missing from the stem. Therefore they should be kept as plants of hybrid origin, probably a small-flowering cultivar and may be called × Epicactus 'Eichlamii'.

Kivonat

A Disocactus eichlamii virágos hajtása. Fotó: Prof. Wilhelm Barthlott. © Wilhelm Barthlott.

A kaktuszok közül hazánkban az epifiton kaktuszok tartása és kultúrája sajnos messze elmarad a más csoportokat (különösen a kistermetű szferoid és csoportosan fejlődő, valamint a hazánkban télálló taxonokat) övező népszerűségtől, így a hazai gyűjtők ismeretei is sokszor hiányosak erről a csoportról. Ha valaki hazánkban epifiton kaktuszokra gondol (már ha gondol...), először valószínűleg a mindenki által jól ismert Schlumbergera truncata multihibridek ('karácsonyi kaktusz'), a Schlumbergera × graeseri-hibridek ('húsvétikaktusz'), a Rhipsalis baccata (közönséges vesszőkaktusz), az alanyként gyakran használt, de általában név nélkül tartott Selenicereus- és Hylocereus-taxonok (éjkirálynő- és pitayakaktuszok), valamint a kézről-kézre járó jó öreg kultúrhibrid, a Disocactus × hybridus 'Ackermannii' ('levélkaktusz') jut eszébe elsőként. Nem meglepő ezért, hogy a hazánkban megtalálható epifiton kaktuszok a legtöbb esetben mindennemű faj-, ne adj isten élőhelyi megjelölés nélkül gazdagítják azok gyűjteményét, akik egyszer szerelembe estek velük. Persze, dicséretes kivételek mindig akadnak: különösen Németország és az Amerikai Egyesült Államok területén a különböző 'levélkaktuszok' (németül: Blattkakteen, angolul: leaf cactus, orchid cactus; × Epicactus: Disocactus - Epiphyllum - Selenicereus - Hylocereus multihibridek, melyeket tévesen Epiphyllum néven tartanak a legtöbbször nyilván) tartása és nemesítése hatalmas népszerűségnek örvend. A virágszín-, forma-, illat- és méret-nemesítések a kultúrhibridek hihetetlen variabilitását eredményezték, ami egy teljesen más irányzat a kaktusztartás kultúráján belül, mint az élőhelyi növények, populációk mind nagyobb hűséggel ('gyűjtőszámos növények') történő gyűjteményi mintázása. Ebből a szempontból jogos az orchid cactus név, hiszen az orchideák kultúrájában is hasonló tendenciák figyelhetőek meg. Hazánkban a levélkaktuszhibridek tartása szinte hiányzik a kaktuszkultúra palettájáról, aminek szocio-történelmi okai vannak. A botanikai fajok tartása szempontjából a hazai helyzet ismétlődik meg a világ más tájain is. Éppen ezért éles határvonalat kell húznunk a kertkultúra (horticulture) és a botanika (botanical taxonomy) között: egy botanikai faj a nemesített növényekkel soha nem versenyezhet, ha a verseny szempontjai pusztán a virágszín változatossága, a virág méretének és alakjának változatossága, az illat, avagy a növény morfológiája. Egy gyűjtő szempontjából a botanikai fajok értéke a természet változatosságának megőrzése, avagy öncélúbban: saját mikrokörnyezetünkbe történő átültetése.

A levélkaktusz hibridek szülőfajai között számos, ha nem az összes Disocactus-fajt megtaláljuk. Ez a jelenleg népes nemzetség a kaktuszrendszertan története során hatalmas változásokon ment keresztül. Típusfaja a Disocactus biformis (Lindl.) Lindl., másodikként leírt faja a Disocactus eichlamii (Weing.) Britt. & Rose - sokáig e két faj alkotta a nemzetséget. Ma ebbe a nemzetsége soroljuk a backebergi 'nemzetség-tobzódás' számos kis kaktusznemzetségét: Aporocactus, Bonifazia, Chiapasia, Heliocereus, Lobeira, Nopalxochia, Trochilocactus. Egykoron, a 19. században az összes lapított hajtású epifiton kaktuszt a Phyllocactus=Epiphyllum nemzetségbe sorolták, elkülönítve tőlük a 'cereoid' taxonokat (a Cereus gyűjtőnemzetségbe sorolt Hylocereus, Selenicereus, Weberocereus, Heliocereus [=Disocactus s.l.], Aporocactus [=Disocactus s.l.] nemzetségek határozott elkülönítésével) - innen ered a levélkaktusz (Blattkaktus) név, valamint a multihibrid növények 'Epiphyllum' név alatti tartásának rendkívül helytelen hagyománya is. Bizonyára Don Quixote szélmalomharcának tűnhet a laikus számára, de minden fórumom fel szoktam erre hívni a figyelmet. Tehát: × Epicactus...

Címkék

Címke

Szerző