Tallózás a külföldi szakirodalomban

yy
Kaktusz-Világ

1993-1995-ben Werner van Heek és Willi Strecker hosszabb cikksorozatot közölt a KuaS-ban az egyes Uebelmannia fajok élőhelyeire 1991-ben szervezett expedíciójáról. Mivel ezzel a nemzetséggel a magyar szakirodalom az elmúlt évtizedekben szinte alig foglalkozott, úgy gondoljuk, hasznos lehet az írások tartalmi ismertetése a nemzetséget kedvelő hazai gyűjtők számára. A sorozat első hét írását az AlbaFLORA 9. számában ismertettük.
Uebelmannia gummifera (Backeberg et Voll) Buining HU 282 és HU 859
KuaS 1995. 05.
A HU 282 lelőhelye Penha de Franca-tól nem messze van. A növények itt finom, hófehér homokban élnek, elég nagy számban. A fajt veszélyezteti, hogy a homokot építkezésekre hordják. A növények ököl nagyságúra nőnek, a szerzők látták, amint kolibrik szívogatják a virágzó növények nektárját. A növény nevét arról kapta, hogy az epidermisze alatti kamrákban gumiszerű anyagot tárol, amely megvédi a növényt a sérülések és a nap okozta párologtatás következményeitől. Ez az anyag nehezíti az idős példányok oltását, de magoncként Echinopsis-ra vagy Eriocereus jusbertii-re könnyen olthatók.
Innen légvonalban néhány km-re, de egy magas hegyvonulat túloldalán van a faj egy másik élőhelye (HU 859), melyet U. gummifera var. grandis néven regisztrált W. Uebelmann. Ezek 60 cm-re is megnőnek. Ez a termőhely igen nagy kiterjedésű.
Uebelmannia meninensis var HU 218
KuaS 1995. 07.
A faj eddig leíratlan. Termőhelye Serra d'antoa, egy meredek hegy tetején lévő síkságon kvarchomokban él, erősen füves és ritkán bozótos területen. A faj az U. meninensis-re és az U. gummifera-ra egyaránt hasonlít. Élőhelye a két faj élőhelye közé esik. A szerzők több hasonlóságok véltek megállapítani az U. meninensis-sel..
Uebelmannia pectinifera var. horrida HU 550.
KuaS 1995. 08.
Termőhelye Engenheiro Dollabella-tól keletre van. Rosa Uebelmann fedezte fel 1985-ben. A termőhely a bozótos növényzet miatt rendkívül nehezen megközelíthető. A növények elérték az 50 cm-t is, tövishosszuk pedig a 8 cm-t.
(Visnyei Balázs fordítása alapján)
W.A. & Betty Fitz Maurice & Ch. Glass: Mammillaria marcosii, a Stylothelae sorozat egy új faja ÉK-Guanjuato-ból, Mexikóból.
CSJ (US) 69/1997/No.1. 10-15 pp
A szerzők leírják, hogyan találta meg a Charles Glass kutatócsoportjában lévő Marcos Sierra a Mammillaria nemzetség új tagját. A kutatócsoport a Cante megbízásából 1995-96-ban kutatta Guanajuato állam ÉK-i részének növényvilágát, mivel a terület növényekben nagyon gazdag és kevéssé ismert.
A faj a rendkívül veszélyeztetett fajok közé tartozik, elterjedési területe mindössze 0.2 hektár, amelyen alig 250 kifejlett növény él. A cikk közli a faj részletes leírását, a terület egyéb növényzetének ismertetését, illetve összehasonlítását más Mammillaria fajokkal. Az írás mellett képet közölnek a növény egy-egy kultúrában nevelt és vadon élő példányáról, a felfedezőről, a növény virágáról, töviseiről és areoláiról.
(Ferenczi Zoltán fordítása alapján)
Charles Craib:Az Othonna euphorbioides, O. herrei és az O. lepiducaulis természetrajza és szaporítása.
British Cactus & Succulent Journal 1997. 15/1 41-47pp
A szerző nagyon részletes leírást ad a dél-afrikai nemzetség e három fajáról. Pontos képet kapunk élőhelyükről, a fajok civilizáció okozta pusztulásáról illetve megújulási képességéről.
Sokoldalú ismereteket szerezhetünk a fajok kultúrában való szaporításáról és neveléséről.
O. euphorbioides: Sekély homokkal borított gránit dombokon él Egyes területeken a növények hosszabb ideig vízben állhatnak, a pocsolyák olykor be is fagynak. Vegetációs időszakuk májustól szeptemberig tart, de egész évben virágoznak. A legtöbb populációban kevés a fiatal növény. A fajt erősen pusztítják a legeltetett állatok azáltal, hogy átvonulnak a területen és akadályozzák a magok kikelését illetve tönkre teszik a nagyobb példányokat.
O. herrei: Populációi nagy területen, de kis egyedszámmal élnek. Ez kapcsolatba hozható a kevés magterméssel. Legtöbbször kvarc-sziklák közelében él.
A direkt napsugárzást kerüli, magjai általában a védettebb helyeken kelnek ki nagyobb számban. Ezáltal a legeltetés okozta kár is csökken.
O. lepidocaulis: Az egyik legritkább Othonna-faj Dél-Afrikában. Erősen lúgos talajon élnek, alacsony dombokon. Júliusban kezdi a virágzást, amely csak öt hétig tart. Ritkaságának oka nem tisztázott, mivel reproduktív képessége elég jó. Lehet, hogy a sajátos talajigény az oka. A populációkra az állattartás nem jelent különösebb veszélyt.
Magvetésük: A magokat állítva kell a talajba tenni és alig takarni. Csírázási idő 1 vagy 2 hét. párában kel, naponta többször kell öntözni, letakarni nem szabad, mert penészedik.
A növények közvetlen reggeli napfényt igényelnek, napközben pedig szórt fényt. 2-3 éves korukban virágoznak.
(Ferenczi Zoltán fordítása alapján)

Címkék