Az olvasóhoz

y
Kaktusz-Világ
Kivonat

Örömmel számolhatok be az AlbaFLORA olvasóinak arról, hogy lapunk minden hiányossága mellett kedvező fogadtatásra talált azoknál a gyűjtőknél, akiknek elküldtük. Ez az oka annak, hogy ilyen hamar követheti az első számot a második. Segítségüket többen felajánlották, így remény van arra, hogy az AlbaFLORA többé-kevésbé rendszeresen, egyre javuló tartalmi és formai minőségben kerüljön gyűjtőtársaink kezébe. A lap első számát 70 példányban készítettük el. A székesfehérvári gyűjtőkön kívül elküldtük számos helyre, ahonnan segítséget reméltünk. Akik visszajeleztek, mindannyian úgy foglaltak állást, hogy szükség van a lapra, igényt tartanak rá és részt vesznek a lap írásában. Sajnos nagyon sok helyről azonban semmilyen választ nem kaptunk, de még nem késő. Álljon itt néhány idézet olvasóink véleményéből, akik levélben vagy személyesen biztattak minket a folytatásra:

  • "Jó hogy megcsinálták ezt a lapot, nem is keresek benne hibát" (Dr. Nemes Lajos, Szomód).
  • " Lapjuk kiadásához sok sikert kívánok és természetesen örömmel veszem." (Szutorisz Gyula, Budapest)
  • " Végre megtört a jég és valami kezdeményezés feltűnik." (Dósa Béla, Budapest)
  • "... nagyon értékesnek és szükségesnek tartom a tudatos gyűjtők számára. Sajnos aktívan már nem tudok belefolyni a munkába, de segítségemet szívesen felajánlom a továbbiak során" (Farkas János, Izsák)
  • " Gratulálok hozzá, önmagában hogy megjelent, minden hibáját ellensúlyozza." (Tóth Dániel Gerzson, Budapest.)

A fogadtatás tehát biztosítékot adhat a folytatáshoz, ami feltett szándékunk. Említettük, hogy elsősorban a székesfehérvári gyűjtők számára készül a lap és azok számára, akik létrehozásában részt vesznek. A következő számot már csak azoknak tudjuk elküldeni, akik jelzik felénk ha eddig nem tették, hogy a lapra igényt tartanak és hajlandók írni bele. Kénytelenek vagyunk minimális térítést is kérni a küldeményért, mivel az előállítás nekünk is költséget okoz, ezért az alábbi módon képzeljük a jövőt: Arra számítunk, hogy évi 8 alkalommal tudjuk elkészíteni a lapot. Aki vállalja, hogy legalább három számhoz írást küld, annak az összes számot díjtalanul megküldjük, a postaköltséget is magunkra vállalva. Aki csak azt vállalja, hogy alkalmanként, de évente legalább egy alkalommal ír, de szeretné rendszeresen kapni a lapot, illetve a székesfehérvári gyűjtőknek 50 Ft + postaköltség ( kb.. 30 Ft) áron tudjuk elküldeni a lapot, természetesen azt a számot ingyen, amelyben írása megjelenik. A díj megfizetésének módját mindenkire rábízzuk, nem akarjuk előfizetéshez kötni a dolgot, de nem is zárkózunk el ettől a megoldástól. Bízunk abban, hogy ezen a módon "vállalkozásunk" körülbelül nullszaldós lesz. Természetesen a gyakorlat dönti majd el, hogy jól számoltunk-e, lehet hogy néhány szám után módosítanunk kell. Tájékoztatásul elmondjuk, hogy a székesfehérvári Tiszti Klub, amely csoportunknak otthont ad, magára vállalta a fénymásolási költségeket, így minket csak a munkához kapcsolódó levelezési költségek illetve az ingyen példányok postaköltsége terhel. Ennek köszönhető a nagyon kedvező ár. Ha mégis némi plusz bevételt eredményezne a fenti konstrukció, megígérjük, hogy azt is a lap színvonalának növelésére fogjuk fordítani. Kérjük, hogy lapunkat terjesszék ismerőseik között, más munkatársakat is örömmel fogadunk Végül egy érdekesség: az AlbaFLORA 1. száma Kádár Csaba győri gyűjtőtársunk jóvoltából az Internet számítógépes világhálózaton is olvasható, az alábbi indítófájlok segítségével: http://tai2.szif.hu/~kadar/kaktusz /af/af1.html, illetve http://tai3.szif.hu/ta/oktatok/kadar/kaktusz.htm (ez már a múlt, nem működik, a főszerkesztő)
Várjuk leendő olvasóink és szerzőink jelentkezését, kívánunk békés karácsonyt, boldog új esztendőt és jó teleltetést.

Lukoczki Zoltán

Címkék