A fórum átmenetileg nem működik

Hozzászólások (alfórumra és/vagy hozzászólóra szűrhető)

A portál összes hozzászólását láthatjuk itt időben csökkenő sorrendben.
Lehetőség van alfórumra, a hozzászóló felhasználók szűrésére, akár több személyre is.

Felhasználónevek listája vesszővel elválasztva.

Két azonos korú Echinopsisom egyidőben kezdte el kifejleszteni előbb csak kis feketés szőrpamacs, majd egyre növekvő, csövesedő virágbimbóit.
A lehetőség adta, hogy a két faj virágfejlődését egymás mellett mutassam be, szinte versenyeztetve őket.
A két taxon közül az Echinopsis oxygona közismert, sőt általánosságánál fogva kissé lenézett, mégis hálásan virágzó növény.
Társa Echinopsis loti néven van nálam. A több éves magról vetett növény Gonda Pistától származik, de nevén kívül más információt nem sikerült a növényről a szakirodalomban fellelnem. Ha valaki tud ebben segíteni, azt ezúton is szívesen venném.

alias: garas

Varga Zoltán képe

Pár nappal később, már San Luis Potosí államban jártunk, déli részén Las Tablas-nál egy mészkődombon találkoztunk Thelocactusokkal. Érdekes, hogy a lapályos, sík részeken nem tenyésztek, csak köves dombokon. A dombokat fehér-szürke mészkő alkotta, melyet az időjárás helyenként mikrokarrosan megmunkált. A talajfelszín kőtörmelékes, a legeltetéstől taposott. A kaktuszok a kövek közé húzódtak be, vagy sok onnan - bokrok közül - alól nőtt ki. Virágzó cserjék, Foqueria, Yukkák, Agavek, broméliafélék borították a dombot. Mammilloydia candida, Astrophytum myriostigma, Echinocactus ingens, Mammillaria és Echinocereus fajok nőttek még. 1100 méteres magasságban jártunk. Az itt talált Thelocactus fejtörést okozott számomra. Elsőre a hexaedrophorus nevet adtam neki, de a tulensis is megfordult a fejemben. A tövisei elég változatosak voltak hosszra és a színük is a vörösestől, a sárgán át a szürkéig változott. A testméret, bordaszám, tövisszám viszonylag egységes. Nem sarjadtak. Február közepén már bimbóztak. Magyarázat lejjebb a kommentekben!

Varga Zoltán képe

Úgy tűnik vissza kell vonnom erre a terület vonatkzó korábbi állításomat és mégiscsak a Thelocactus hexaedrophorus-t kell megjelölnöm, a T. tulensis v. vaskoanus helyett. Ugyanis előkerült még egy fotóm, amit itt készítettem. Egy Hetchia árnyékában nőnek ugyan ezek a kaktuszok és ott már teljesen T. hexaedrophorus jelleget mutatnak. Ezek szerint a többi a túl sok naptól és/vagy taposástól torzult el. Minden esetre ekkor is elég érdekesek, mert nagyon eltérnek a hagyományos T. hexaedrophorus kinézetétől. Lehet átmeneti populáció. A virágzó egyedek és alaposabb tanulmányozás biztosan eldöntené a kérdést. Tehát akkor maradjunk annál, hogy T. hexaedrophorus. A bizonyítékot csatoltam, ugyan ott készült, csak pár méterrel alacsonyabb térszinten! Bár az is lehet, hogy a domb tetején már a T. tulensis nőtt és akkor azért néznek ki másképpen, a magasabban talált egyedek. Hasonlóan, mint ahogy Huizache-nél a T. bicolor csak lapos részeken nő, a T. tulenis meg csak dombon! Ott a domb alsóbb részein találtam a hibrid növényt.

Varga Zoltán képe

Csorgatom csak a nyálam Smile 2 Nagyon jók! Ez az a populáció vagy terület, amit a Hochstaetter csak S. parviflorus v. variiflorus-nak nevez, északkelet Arizona sarkát is ehhez csapja hozzá. Ezek szerint nem véletlenül. Az ő felvételei szerint a fehér-sárga-rózsaszín-lila és a bordós virágok is előfordulnak. Csodásak! Homokkő az alapkőzet? vagy van benne mészkő is?

Kerner Zoltán képe

Mexican Hat, Del-kelet Utah. Ezen a helyen mar jartam korabban 2007-ben es 2008-ban is. Barna Jani ajanlotta a helyett, Ok valamikor a 90-es evek vegen jartak erre. Egymas mellett lila es feher viragu kaktuszok. A viragzas meg tartott, de mivel kora reggel jartam arra, ezert nem voltak teljesen kinyilva meg. Emlekeim szerint korabban tobb Sclerocactus-t lattam itt.

Zoli

Kerner Zoltán képe

Volt szerencsem felkeresni a legnagyobb termetu Echinocereus triglochidiatus elohelyet az Uj-mexikoi White Sands National Monument-ben. Szerencsere eppen viragoztak igy konnyen eszrevehetoek voltak az autoutrol. Allitolag elnek ott 1metert meghalado tovu kaktuszok, amit en talaltam legnagyobb talan 60-70cm-es lehetett es ezeknek is mar egy reszuk el volt fekudve a talajon.

Zoli

Kerner Zoltán képe

A magok meg nem voltak beerve. Egyebkent ezek az autout menten voltak a maganeruletet hatarolo kerites menten. Korabban tobb kaktusz is volt itt, de sajnos nem regen lettek uj tavvezetek oszlopok allitva az ut menten es meg tisztan kiveheto volt a munkagepek nyoma a talajon. Nem biztos, hogy emiatt, de valaoszinuleg van kozuk a kaktuszok eltuneseben. Bar az igazat megvalva nem volt sok idom a terulet atfesulesehez.

Zoli

Varga Zoltán képe

Másik nagy kedvencek a Pediok! Smile 2 Látom a bradyi már meg is kezdte a nyári nyugalmi időszakának elejét és a termés is beérett. A paradinei meg még tök jól tartja magát! Nagyon köszi a képeket! Smile 2
Tudom a Navajoak délebbre vannak, de ha van lehetőséged felkeresni őket a Painted Desert-ben akkor azokat se hagyd ki Smile 2 Arizona-ban Cameron környékén (maia forma) 1400-1500m. A típus Holbrook, Josef City, Macrou Mesa környékén. Északon a P. paradinei-től "nem messze" a fickeisenii él 1500-1700 méteren, Kanab Plateau, Hurricane Cliffs, House Rock Valley, Gary Mountain. Délebbre Cataract Canyon környékén a menzelii forma.

Varga Zoltán képe

Fantasztikusak! Nem voltak még beérve a termések? Csak azért, mert kb. most van az érési idejük. Szerintem ez lehet az SB 303-as populáció. Innen délre kb. 45mérföldre még Sheep Springs-nél lehet találni elvileg egy diszjunkt populációt, kisebb testmérettel, az az SB1010. A szakirodalom szerint északra nő a testméret.
Köszönet a képekért. Egyik kedvenceim Smile 2

Varga Zoltán képe

Mexikói Ariocarpusos utunk végéhez értünk. Gyakorlatilag a teljes nemzetséget érintettük, bár a fissuratus fajt bővebben is érdemes lett volna megvizsgálni. Remélem mindenkinek tetszett és sokat tanulhatunk belőle.

Varga Zoltán képe

Utolsó Ariocarpus megállónkhoz érkeztünk. Akinek mond valamit már előre ez a lelőhely, az már mosolyoghat. A legritkább Ariocarpus fajjal állunk szemben. A szakirodalom szerint annyira kevés egyed maradt ezen a típus lelőhelyen, hogy vannak akik már kihaltnak tekintik a terület, az optimistábbak szerint az összes növény kigyűjthető lenne pár óra alatt. Már itthon is többen figyelmeztettek, hogy nem fogunk itt növényeket találni. Kaptam pontos lelőhelyet is azért, plusz még egy figyelmeztetést, mi szerint a környék nem biztonságos. Mindezek tudatában vágtunk neki. Érdemes elolvasni az ide vágó Thelocactus-os bejegyzést is. Huizachetől délre alig 30km-re járunk. A terep egy széles völgy ami két mészkőhegylánc között húzódik. A terep szürke mészköves, morzsalékos, és hordalékos is. 1550 méteren, lankás terep, kisebb dombocskákkal tarkítva, de időnként széles és mély vízmosások is futottak. A növényzet ritkás, inkább nagyobb kopasz bokrok nőttek elszórva, de persze kisebbek is akadtak, meg Larrea tridentata. Rengeteg éppen akkor virágzó Yucca filifera, igazi erdő messzebbről szemlélve. Kaktuszok közül Opuntia és Cylindropuntia, Mammillaria fajok, Echinocereus pectinatus, Coryphantha, Scerlocactus (Glandulicactus) uncinatus, Echinocactus ingens és Ferocactus pilosus, Echinocereus pentalophus, Thelocactus hexaedrophorus, Neolloydia conoidea nőtt. Agavéból valami széleslevelű és nagy termetű faj tenyészett.
Hosszas bolyongás kezdődött, fejemben kavarogtak a fajról kapott információk. Tudtam, hogy egy kis dombon kell keresnem őket, és azt is tudtam, hogy a mexikói egyetem egyik hallgatója vizsgálta a növényeket éveken át. A vizsgálata során piros festékkel kente be őket, hogy így mérje milyen gyorsan nőnek, mennyi idő alatt növik le a megjelölt szemölcsöket. Megláttam egy kis dombot, nagyjából ott ahova a megadott pont mutatott. Az edész domb nem lehetett nagyobb területű kb. 100m2-nél. Yucca filifera, Agave striata és pár cserje borította. Felmásztam rá és megláttam egy mészkövet, amire piros festék ömlött, még évekkel korábban. Földbe gyökerezett a lábam, tudtam hogy jó helyen járok. Négykézlábra ereszkedtem és így folytattam a keresést. Pár Thelocactus után meg is pillantottam az első Ariocarpus bravoanus-t! Átkutattam a kis domb ezen felé és vagy 10-15 növényt láthattam, nem voltak nagyok. A többség fiatal, de virágzóképes példány és meglehetősen aszott. Több egyeden is látszott a megfestés nyoma. Kitett részeken, kövek közé bújva nőttek, teljesen beleolvasva környezetükbe. Kevés időm maradt, így gyorsan méricskéltem, fotóztam párat és irány vissza. Jó hír, hogy szerencsére a közelben újabb populáció(ka)t fedeztek fel, melyek hollétét titokban tartják. Így a fajnak maradt esélye a túlélésre. Nem tartom kizártnak, hogy távolabbi környezetben hasonló kis dombokon rejtőzzenek még, bár a többséget bejártam és nem láttam A. bravoanus-t. Virágzási időszakban könnyebben ki lehet szúrni őket.

Varga Zoltán képe

Következő megállónk a szintén méltán híres Entronque El Huizache, vagy csak röviden Huizache. Két korábbi ide vonatkozó bejegyzésem is érdekes lehet, a helyi Thelocactus-okról és az Echinocactus horizonthalonius-okról. Elméletileg két Ariocarpus faj is képviselteti magát a környéken. A sík részeken a kotschoubeyanus és a magasabb dombokon a retusus. Elsőre felmásztunk egy dombra, sajnos retusus-t nem találtunk (rossz dombra mentünk fel!), de találtunk sok más érdekességet is, az élmény itt olvasható. Így most csak a síkságra koncentrálnék. A magasság 1390 méter, a talaj a sík területeken szokás agyagos-iszapos. Kaktuszok közül a Lophophora williamsiik, Echinocereus pectinatusok, mindkettő nagy egyedszámban tenyésztek. Az előbbik főleg árnyékban és már virágoztak, az Echinocereusok bimbóztak. Nőtt még Sclerocactus (Glandulicactus) uncinatus, Echinocereus pentalophus, Coryphantha, Echinocereus cinerascens (tulensis?), Echinocactus horizonthalonius, Ferocactus pilosus - de valami eszméletlen széles tövisű példány, Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus, Mammillaria fajok. Na és persze Thelocactus bicolor, a Huizache környéki alak. A dombról már előre kinéztem egy területet, ami szerintem megfelelő lenne az Ariocarpus kotschoubeyanus-nak. Bevallom jobban izgatott, mint a retusus, hiszen ez a faj típuslelőhelye. A síkra leérve viszonylag sűrű vegetáció fogadott, fák, cserjék, de köztük vízmosás is és helyenként kopasz foltok. Követtem a víz útját, míg elértem egy alacsonyabb cserjés területre, itt találkoztam az Echinocactus horizonthalonius magoncokkal, majd tovább mentem beljebb és egy kopárabb területen vettem észre az Ariokat. Kicsit meglepődtem, hogy nem volt annyira kietlen a táj, mint korábban, még később vártam csak őket. Egy kis ösvényen és a tisztásokon nőttek, a közvetlen közelben száraz ürömcserjék, Larrea tridentáták nőttek. Az itt talált kotschoubeyanus tipikus, a többség 3-5 centi között mozgott, fiatal és idős növények is voltak. Elpusztult példányokat is találtam, nem egy idősebb példánynak már besüllyedt a közepe. A talaj inkább a Morita-Las Tablas-San Francisco környékén talált élőhelyekre hasonlít. Az északiak (Coahuila) ennél valamivel kietlenebbek és az agyag színe és felszíne is másabb. Nem találtam túl sok példányt itt, mert csak rövid időm maradt körülnézni. Biztos vagyok, hogy beljebb több és nagyobb egyedek is nőhetnek. A Morita környékén talált sladkovskyi változattól eltér, mert teste nem olyan kékes árnyalatú, teste sem annyira lapított és szemölcsei is valamelyest nyújtottabbak.

Varga Zoltán képe

Még most sincs vége, két meglepetés hátra van, de csak holnap lesz időm közzé tenni. Jó nézelődést, szívesen várom a kommenteket is.

Varga Zoltán képe

Következő megállónk Matehualatól délre egy kis település mellett fekvő alacsony mészkődombok, 1610 méteres magasság. Csak itt a környező dombokon tenyészik az Ariocarpus fissuratus ssp. hintonii, vagy mai nevén Ariocarpus bravoanus ssp. hintonii. Csak a domb tetején fordultak elő. A leírások és gyűjtőszámok (korábbi terepi gyűjtők szerint) a dombok magasabb részein A. retusus is nő, mi nem találtunk már. A terület köves, ritkásan borított különféle alacsony cserjékkel, Yukkák és agavék is nőnek. Kaktuszok közül Ferocactus pilosus és valamilyen Echinocereus fajt láttam. Egyik bokor tövében a köves felszínen elrejtőzve megpillantottam az első tövet. Ahogy ráállt a szemem hamar találtam még 5-6 darabot. Aztán többet nem. Egy helyi pásztor segítségével viszont hamar többet is megláttunk. Ahogy megszokta a szemünk, a végén szinte már mindenhol találtunk. Több száz, de lehet hogy több ezret is láttunk! Csak ezen a kis ponton nőttek, de itt valami elképesztő mennyiségben. Volt olyan hely, ahol négyzetméterenként 5-10 tő is nőtt. Elpusztult példány is akadt azért bőven, nem egyet valamilyen rágcsáló csócsált össze. Utólag nézegetve, már jobban hasonlít szerint is az A. bravoanus-hoz, annak ellenére, hogy sokáig még bennem is az A. fissuratus v. hintonii név maradt meg. Az átlagos méret a 4-6 cm, ritkán kicsit nagyobbra is nőttek. Kicsik, nagyok, élők, holtak - minden előfordult, még magoncok is. A pásztor elmondása szerint a hegyen juhokat legeltet, én nem vettem észre különösebb kárt a növényeken ilyen szempontból. Tény, hogy nagyon jól beleilleszkednek környezetükbe, kemények és a kövek között megbújva nem sok bántódásuk eshet a taposástól.

Varga Zoltán képe

Visszafelé tartottunk San Luis Potosí államba, Vanegas környékére Lophophora alberto-vojtechiit keresni. Töb helyen is megálltunk szerencsét próbálni. Javaslom ide is a Thelocactus-okról szóló bejegyzésem. Utólag végig gondolva itt is kellett volna számítanom Ariocarpus kotschoubeyanus-ra, de a Lophophora alberto-vojtechii utáni kutatás annyira csőlátást adott, hogy már szinte nem is vettem mást észre. Igy esett, hogy második megállónk La Pinta település közelében volt. A táj sík, 1750 méter, agyagos, iszapos, ürömcserjés, Larrea tridentatás. Kevés kaktusz tengődött itt, hatalmas szárazság uralkodott. Meglepetésünkre Ariocarpus kotschoubeyanus-t is találtunk, tudtam, hogy nőhet itt, de nem ezért jöttünk. Kevés kaktusz nőtt itt, pár Echinocereus telep, Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus - ezek viszont igazi óriások voltak, Mammillaria fajok, Sclerocactus (Glandulicactus) uncinatus, Thelocactus bicolor, Coryphantha poselgeriana. A területen látszott a bolygatás nyoma. Nem tudom miért, de úgy tűnt, hogy az úttal párhuzamosan a terepet legyalulták. A felső pár centi hiányzott, ezt mutatták a cserjék maradványai. Ezen a legyalult terepen találtunk csak Ariocarpus kotschoubeyanus-okat, szegények nagyon megviseltek voltak. Száradtak, aszottak, elpusztult egyedeket is találtam. A többség 2-3 centi körül mozgott, nehéz megmondani, hogy ekkorára nőnek itt vagy a zavarás tett be nekik. Egyelőre annál maradok, a jelek alapján, hogy nagyobbra nőnek nyugalomban.

Varga Zoltán képe

Elhagytuk Coahuila államot, de még San Luis Potosí-t is. Következő megállónk, ahol Ariocarpus-t láttunk Zacatecas állam keleti felében volt. Az idevágó Echinocactus horizonthalonius bejegyzést ajánlom. San Tiburcio-tól kb. 25km-re jártunk, 1970 méteren, a legutóbbi Ariocarpus fissuratus v. lloydii populációtól 200km-re délre.
Alacsony lankás dombok, barnás kőzet, törmelékes felszín, szerintem ez is mészkő volt. Ritkás cserjés Larrea tridentata-val, Agavekkel. Ferocactus pilosus, Echinocactus ingens és horizonthalonius, Cylindropuntia, többfejű Ariocarpus retusus v. furfuraceus, Thelocactus bicolor, Mammillaria pottsii, egyéb fajok, Neolloydia conoidea. Már a kocsiból kiszállva pár méter után is egy három fejes Ariocarpus retusus v. furfuraceus fogadott! Viszonylag kevés egyedet találtunk, bár nem jártunk be nagy területet. A többség idős, többfejes telep volt. Magoncot nem láttam. Szerintem nem nagyon zavarták őket, mert az idős növényeken jól látszott a már lenőtt, elhalt szemölcsök váza. Kinézetre tipikus furfuraceus, a szemölcseik valamivel rövidebbek, zömökebbek, mint az átlag. Némi eltérést azért mutattak az egyedek egymáshoz képest. Szép hamvaskék-szürkés testük fantasztikus látvány volt a reggeli napfényben. Az egyes fejek átmérője 8-10 centi körül mozgott a telepek a 15-20 centit is elérték.

Varga Zoltán képe

Szintén aznap, csak már késődélután jártunk, Aramberritől kb. 5 km-re északkeletre. Újabb Ariocarpus confusus kolóniát kerestünk, az előre megadott dombon meg is találtuk. A terep egy sűrűn benőtt mészkődomb, a felszín köves, fehér és szürke mészkő. A növényzet főleg bokrok, cserjék, fűfélék, csipkeharaszt, Agavék, Yukkák, meglehetősen kevés kaktusszal: Coryphantha faj és Opuntia, Echinocactus ingens, meg talán még valami Thelocactus-t láttunk, talán bueckii lehetett ez is. A domb tetején nőttek, elsőre nem is gondoltam volna, hogy a sűrű növényzet között fogunk egyáltalán találni, de bíztam a megadott információban. Végül felértünk a dombra és a kis tisztásokon sorra bukkantak fel a confusus-ok. Ha nagyon bele akarnám magyarázni, akkor azt mondanám, hogy az itteni populációnak vékonyabb és hosszabb szemölcsei vannak. De az igazat megvallva, jelentős eltérés nem adódott. Élő és halott példányokat is találtunk. A domb legtetején nőttek a legnagyobbak akár 20 centis körüli átmérővel is. Nem nőtt százával, de fiatal és öreg példányokat is láttunk vegyesen, helyenként csoportban is akár. Sajnos nem maradt mára több időnk, pedig volt egy másik megadott lelőhelyem, innen kb. 5-6km-re északkeletre, ahol már viszont Ariocarpus trigonus nő állítólag! A távolban esőfelhők kezdtek gyülekezni és a nap is lemenőben volt, így takarodót fújtunk.

Varga Zoltán képe

Legközelebb Ariocarpus-szal csak kb. 180km-re északnyugatra találkoztunk Hipólito településtől délre. Lapos vidék, 1160 méteren, ide az Echinocactus horizonthalonius-okról szóló bejegyzéseimet vonatkozó részét érdemes elolvasni, mivel onnan pár km-re délre találtunk Ariocarpus kotschoubeyanus-t, elvileg itt a macdowellii változat nő. Hivatalosan kisebb méretűnek kell lennie, mint a délebbi populációknak (itt most a Las Tablas, San Francisco és Morita környékén találtakra kell gondolni, vagy a San Luis Potosí, Huizache - Santo Domingo környékén növő típuslelőhelyre). Tehát a terep sík, finom üledékkel, agyag, helyenként kavicsos, de ahol az A. kotschoubeyanus nőtt, ott tiszta agyag volt. Kerestem egy lefolyástalan, sík és bolygatásmentes területet (mert itt is rengeteg állatot hajtottak át, taposott volt helyenként). Világos színű, száraz, repedezett, agyagos-iszapos terület, ritkán cserjékkel, Larrea tridentata, Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus, távolabb Echinocactus horizonthalonius, Echinocereus enneacanthus telepek. A közvetlen közelében alacsony cserjék, Mammillaria parrasensis, Larrea. Az Ario teljesen behúzódott a talajba, szinte lapos volt, de mégsem annyira lapított, mint a moritánál látott példányok! Ezek is nehezen észrevehetők, nyílt terepen nőttek. Kisebb populáció lehetett, de pár tucatot legalább láttunk, pedig nem nagy területet jártunk be, miután megtaláltuk őket. A külföldi leírások szerint már az út mellett közvetlen lehetett volna találkozni velük, de mivel éppen útépítés folyt, ezért gyanítom, hogy szegények elpusztultak. Az itt talált Ariocarpus kotschoubeyanus példányok 2-5 centis mérettartományban mozogtak. Szemölcseik talán valamelyest lapított háromszög alakúak, nem hosszúkásak. Én olyan nagy eltérést nem találtam, az átlaghoz képest.

Varga Zoltán képe

Tudtam, hogy, ha még itt is találtunk pár tövet, akkor még többnek kell lennie a környéken. Vissza nem akartam menni, inkább kerestem egy másik alkalmas terepet. Egy lengyel kollégától kaptam egy fotót, ami Ariocarpus scapharostris lelőhelyet ábrázolt, pontos helymegjelölés nélkül. Fotó egy domb gerincéről, amin szögesdrót fut végig. Ahogy autóztunk egyszer csak bevillant a kép és megláttam a terepet. Biztos voltam benne, hogy itt vagyunk. Felmásztam az alacsony kis dombra és a palás, szokásos terepen egyből 5 tő mosolygott rám. A terep és a növényzet megegyezik a korábbiakkal, talán kicsivel moderáltabb, talán több cserje van rajta. 890 méteren jártunk, nagyon jól rejtőznek itt is, gyakorlott szem kell az észrevételükhöz. A domb alján egy termetes és terméses Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus nőtt. Véleményem szerint az alacsony mállott paladombok többségén található még Ariocarpus scapharostris kellő keresés után, a megfelelő kitettségben (ha még nem gyűjtötték le korábban!). Nagyon jól rejtőznek, csak közvetlen közelről vehetők észre. Ezen a területen elég szép számban nőttek, kicsik - nagyok, többfejűek. A többség 5-6 centis átmérővel, de 8-10 centis óriásokat is láttunk.

Varga Zoltán képe

Az előző sikeren felbuzdulva, most már a típuslelőhely felé vettük az irányt, hogy a sima alakot is lássuk. Felkerestük a jól ismert területet, ami meglehetősen közel van a településhez. Napnál világosabb figyelmeztetést kaptunk több helyről is, hogy nincs már itt növény. Ennek ellenére kötöttem ez ebet a karóhoz és felkerestük a területet. Könnyen fel lehetett ismerni az alacsony, kopasz kis paladombokat. Bejártuk a legígéretesebbeket, de semmit vagy csak lyukakat találtunk. Egy magasabb dombról sütkérező kóbor kutyák ijesztettek el. Már feladni látszott és a többiek is az autóhoz kezdtek visszasétálni. Egy utolsó próbaként megkerültem az egész dombot és a keleti-délkeleti lábánál próbáltam szerencsét. Alig tettem ott pár lépést, rögtön három példányt láttam meg, kerestem még, de nem találtam. Talán még távolabb lettek volna. Egy helyi fazon gyanúsan méregetett minket, így jobbnak láttam gyorsan odébb állni. A terep hasonló volt a korábbihoz, csak nem volt annyira kitett és kegyetlen. 910 méteren jártunk. Ez az Ariocarpus scapharostris típuslelőhely. Szerencsére gyorsan sikerült pár fotót készítenem.

Rebitia muscula néven is ismert, ez a kis fehér boliviai faj. Tölcséres narancs színű virágai tavasszal nyílnak, de akár egész nyáron is hozhat virágot.

alias: garas

A pygmea csoport harmadik tagja gyűjteményemben. A pygmea forma sötét olajzöld, barnás-lilás testszínű változata. Neve is erről árulkodik. Az idősorban harmadikként hozza a növénytest aljából előtörő kárminpiros virágait.

alias: garas

Varga Zoltán képe

Másnap keletre tartottunk ismét vissza a Sierra Madre Oriental láncai közé, Aramberrihez. A település előtt több helyen is megálltunk Ariocarpus confusus-t keresni. Az egyiknél szerencsénk is lett. Ide is érdemes egy Thelocactus élőhelyes bejegyzést elolvasni, mert szervesen kapcsolódik. Felmásztunk egy meredekebb dombra, kb. 1300 méteres magasságba. Az alapkőzet döntően mészkő lehetett, de már vegyesen más is megjelent, gipszes dombok, metamorf kőzetek is. A növényzet főleg Yukka, Agave, kistermetű Dasylirion alacsony bokrok, bozót is meg kisebb fák is akár. Rengeteg Echinocactus ingens hordó, Ferocactus pilosus is akadt, Neolloydia conoidea, Opuntia stenopetala, stb. Ezen a dombon Thelocactus bueckii-t találtunk, pár km-rel korábbin Thelocactus conothelos ssp. aurantiacus-t. A domb gerincén végre megpillantottuk az Ariocarpus confusus példányokat. Némelyik elég aszottnak nézett ki, többön taposásnyom is látszott. Kitett, köves, tisztásokon nőttek, de bokrok tövében is, de csak úgy, ha nap is érte őket, árnyékban nem. A talaj fehér, mészköves és nagyon kemény. A növények a szürkés, hamvaskéktől a sárgás-barnáson át sokféle színben mutatkoztak. Kicsit olyanok, mintha átmenetet mutatnának az Ariocarpus trigonus és retusus között. Szemölcseik areola nélküliek, hosszúkás háromszög alakúak, elnyújtottak és vékonyabbak, mint a retususé, leginkább a trigonuséra emlékeztetnek, de színük szürkés és lekerekítettek a széleiken, nem élesek. Egyes példányokon a szemölcsök vége egészen hosszan hegyben elvékonyodik, akárcsak a retusus esetében. A dombon viszonylag sok példányt találtunk, a többség 10 centis átmérőt mutatott. A csehek ezt külön fajként írták le, a jelen rendszerezés szerint ez is retusus. További érdekesség még a növények virágjának színe, mely a magentán át a mélyrózsaszínig és fehérig terjed. Döntően magenta színű. Az A. trigonus virága sárga, retususé fehér vagy krémszín, néha rózsás-barackos beütéssel. Szerintem itt valami érdekességgel állunk szemben és megérdemli a megkülönböztetést!

Dósa Béla képe

Nézegetve ezt a képet sorolnák egy pár nevet akiket felismerek!
Közölük sajnos már többen eltávoztak körünkből!
Szabó Dezső,Nemes Lajos,Bartalis Imre,Kondér István,Lejtovich László,Firer Kelemen.Őket ismertem fel a képen.

Varga Zoltán képe

Mára ennyi, holnap folytatom, kb. a felénél járunk. Ebből is látszik, hogy utunk egyik fő csapásiránya az Ariocarpus fajok felkeresése volt. A folytatásban A. kotschoubeyanus északi élőhelyek (macdowellii) + típuslelőhely, A. bravoanus, A. fissuratus vagy bravoanus hintonii, A. retusus-ok, A fissuratus - lloydii, szóval még kb. 10 megálló.

Varga Zoltán képe

Visszafordultunk Tula felé, de Palmillas-nál (ahol szintén nő Ariocarpus trigonus) északra fordultunk Miquihuana irányába. A környéken úgy hallottam, hogy egy érdekes átmeneti alak nő, ami az Ariocarpus retusus és trigonus között áll. Egyébként itt találkozik a két faj elterjedésének határa. Hát nekem ezt minden féle képpen látnom kellett! Pontos megjelölés nélkül ugyan, Altamira település környékét választottam ki. Palmillas-tól úgy 20-25km-re lehettünk északra. Itt két helyen is megálltunk kutatni, a második lett a nyerő. Egy délkeleti kitettségű már magasabb mészkődomb oldalát kutattuk. A növényzet is érdekes Thelocactus conothelos és sok más kaktuszfaj. Az ide vonatkozó Thelocactus-os bejegyzésem érdemes megnézni. 1750 méteren a domboldal sűrűn benőtt különféle növényekkel, döntően szukkulensek. A felszín fehér-szürke mészköves, de a talajban poros humusz is volt bőven. Dasylirionok, Agavek, érdekes pálmák (!), fűfélék, de cserjék nem voltak. Kaktuszok közül Mammilloydia candida, Echinocactus ingens, Ferocactus echidne, Neolloydia conoidea, Mammillariak, Opuntiak, Thelocactus conothelos, stb. A viszonylag dús, de alacsony növényzet (leszámítva a Dasylirionokat) között időnként mészköves tisztások feküdtek, ezeken találtuk meg az Ariocarpus-okat. Első pillantásra egyből Ariocarpus retusus-nak nézi az ember, de után elgondolkodik, mert finom részletekben eltér. A szemölcsök jóval tompábbak, rövid háromszög alakúak, a szemölcsök élei élesek, nem lekerekítettek. A szemölcs felszíne sima és szürke, mint a retusus, de a végén nincs areola. Nem is csúcsos a vége, inkább tompa. Nagyon érdekesek és szerintem a legszebb A. retusus forma, amit eddig láttam. Hogy ki minek nézi, hibridnek vagy átmeneti populációnak, mindenkire rábízom. Szerintem közelebb áll a retusus-hoz, de vannak rajta trigonus-os jegyek is. A képek magukért beszélnek! Kevés egyedet találtunk, döntően felnőttek voltak és olyan 10-15 centis átmérővel.

Varga Zoltán képe

Jaumave-től pár km-re északra, egy újabb közismert Obregonia és Ariocarpus trigonus lelőhely található. Az itt növő Ariocarpus trigonus-t az elongatus változatként emlegetik. Egy alacsony mészkődombra másztunk fel, olyan 700 méteres magasságba. Déli kitettségű lejtő, köves terep, de lombos cserjékkel meglehetősen sűrűn borított. A kőzet mészkő, fehér és szürke tömbök, a talaj köves, száraz fehér és tömörödött. Még ezt a területet is legeltetik, ennek a nyomai látszanak a növényeken is. Pozságsok közül, Opuntia fajok, Agave és Cylindropuntiák nőnek. Obregoniát nem, de Ariocarpus trigonus-t annál többet találtunk, egészen tányérnyi méretűeket is. A 20 centis egyedekből is láttam többet, de egészen fiatalok is akadtak. Kitett terepen, vagy bokrok, kövek között-alatt. Szép egyedeket csak kövek vagy más növények védelmében lehetett látni, mert a többit letaposták. Valamivel tényleg hosszab szemölcseik vannak, mint a jaumavei egyedeknek és nagyobbra is nőnek. Láttam itt olyan példányt aminek egészen vékony szemölcsei voltak, fotót is teszek föl róla. Egyébként szép mélyzöld, olajzöld színük van, látszik, hogy valamennyire árnyékosabb helyhez vannak szokva. Sok élő, de nehány halott egyedet is láttunk. Nem töltöttünk túl sok időt ezen a lelőhelyen, lehet többet is láttunk volna, vagy más fajokat. A benyomásom az volt, hogy bőségesen nő itt Ariocarpus.

Varga Zoltán képe

Robogtunk tovább északnak, következő megállónk Tula település, durván 80km-re. Ami híres-neves az itt található Ariocarpus agavoides és A. kotschoubeyanus v. albiflorus kaktuszokról. A település előtt kerestünk (a most már helyesen megtanult terepen) A. k. albiflorus-t, sikertelenül. Bár tény, hogy nem sok időt szántunk rá, mert még az aznapi moritai siker tartott Smile 2 Tula környékén, nem szürke, hanem sárga agyagos a talaj. Innen délre Las Cruces és La Providencia környékén kerestük a csehek által elnevezett A. agavoides v. pulcher-t. Nem találtuk meg, szerintem a terep annyira köves volt, hogy nem alkalmas neki. Mint később kiderült pedig alkalmas... itt is párszáz méteren múlott a siker. Tula városánál már biztosra mentünk. Legalábbis elsőre azt hittük! Két pontos koordinátával is rendelkeztem, egyiknél sem találtunk. Ide ajánlom elolvasásra az Echinocactus horizonthalonius-os bejegyzésem és a Stenocactus-okról szólót! 1180 méteres magasság. Találtunk még a közvetlen közelben: Coryhantha sp., Echinocactus ingens, Sclerocactus (Glandulicactus) uncinatus, Echinocereus pentalophus, Stenocactus (pentacanthus), stb. A terep egy domb oldala, kitett, erodált, kevés cserje, fűfélék. A talaj sárga agyagos és helyenként köves (mészkő). Az A. agavoides-t véletlen vettem észre egy Stenocactus fotózása közben, egy fűcsomóban rejtőzött. Ahogy ráállt a szemem, észrevettem, hogy a kis vízmosás telis-tele van velük. Legalább 100 példányt láttam a felnőttektől a kis magoncokig mindent. Meglepően sok magonc volt az idősebbek tövében!

Ez a kép 2005 ben készült Izsákon Farkas János gyűjtő társunknál,Kaktuszos találkozónk volt Augusztus 19.én
Egy csodálatos nap volt.Finom ebédet fogyasztottunk a Gedeon tanyán.Hazafelé jövet a Nevezi házaspárt el vittem kiskörősre a Petőfi szülőházát tekintettük meg.Másnap Budapesten.a Corvinuson találkoztunk és egy csodálatos előadást néztünk meg két külföldi előadótól,már nem emlékszem pontosan kik voltak.Majd a kedves vendégeim bent maradtak Bp-ten meg nézték a tűzijátékot ,és valamikor éjjel jöttek haza.Majd korán reggel ébresztő volt és mentünk Debrecenbe meg néztük a kaktusz kiállítást.Nagyon szép emlékezetes napok voltak.

Füleki József képe

Szia Balázs

Legjobban a Mammillaria backebergiana-ra hosonlít. A peremtövis néha több a kelleténél Reppenhagen szerint. Pilbeam elfogadja a 12 darabot.

üdvözlettel Józsi

Oldalak