Szabadban teleltetett Gymnocalycium bruchii-k

Dr. Gyúró Zoltán képe
Fórum:

Szabadban teleltettem, fedett erkélyen. Jól vették az akadályt, bár ez a tél enyhe volt.
Virágzásuk mindenesetre erőteljesebbnek tűnik a korábbi évekhez képest.


Dr. Gyúró Zoltán képe

Ekkor már késő.
Ha összetöppedt, ráncos, kemény a növényi test, akkor jó eséllyel átvészeli a telet.
Olyan szépen virágoztak ebben az évben, hogy úgy értékeltem a szabadban lévő csapadéktól védett teleltetés az ideális nekik (bár a 2013/2014-es tél enyhe volt).
Most bátrabban hagyom kint őket.

Adminisztrátor, szerkesztő, moderátor

Dr. Gyúró Zoltán képe

A Gymnocalycium bruchii magoncok közül pár szerencsés (v. szerencsétlen, majd meglátjuk) kiválasztottat Pereskiopsis-ra oltottam.
Növekedésben előbbre állnak a saját gyökéren fejlődőkkel szemben.

Adminisztrátor, szerkesztő, moderátor

Dr. Gyúró Zoltán képe

A szabadban, fedett helyen teleltetett G. bruchii-k ebben az évben is szépen virágoztak.
Miután tavaly volt egy (valószínűleg rovar által beporzott) termésem (tehát megállapítottam, hogy külön "vérvonalúak" és nem szaporítottam az egyiket a másikról sarjleválasztással), ebben az évben már tudatosan figyeltem arra, hogy én is összeporozzam őket.

Adminisztrátor, szerkesztő, moderátor

Dr. Gyúró Zoltán képe

A 2015-16-os telet is a szabadban töltötték. A tél olyan gyenge volt, hogy a nagyobbik cserépben levő telepet megtámadó gyapjas pajzstetvekkel sem végzett. Kénytelen voltam én védekezni ellenük.
A nagyobbik példány a fertőzés miatt meggyengült, ami a virágzás elmaradásában jelentkezik Cray 2 .

Adminisztrátor, szerkesztő, moderátor

Az utolsó 10 fórumtéma

Szerző, cím Válaszok Legutolsó tartalomnövekvő sorrend
Boda Nándor Ez parásodás lenne? 1 2020.02.16-08:46
Dr. Gyúró Zoltán
Bathó Imréné dr Azonosítás 1 2020.02.16-08:44
Dr. Gyúró Zoltán
Cseke Ibolya Milyen növény ? 2 2020.01.27-22:34
Cseke Ibolya
Dr. Gyúró Zoltán A maglistánk 2020-as bővülése 2020.01.21-23:05
Dr. Gyúró Zoltán
Cseke Ibolya Kaktusz 3 2020.01.13-19:02
Cseke Ibolya
Dr. Gyúró Zoltán Pozsgások 2019. 2. sorozat 2020.01.02-10:44
Dr. Gyúró Zoltán
Füleki József BUÉK 2019.12.24-11:52
Füleki József
Boda Nándor Milyen kaktuszok? (azonosítás kellene, a nevük) 3 2019.12.24-11:05
Füleki József
Boda Nándor Gyökereztetés mézzel 2019.12.08-15:38
Boda Nándor
MKOE Felhívás Anisits-díj jelölésre (2019)! 2019.11.26-11:54
Dr. Gyúró Zoltán