Érdi kaktuszkiállítás és -vásár 2014 tavasz

Jokhel Csaba képe
Fórum: yy

25. érdi kaktuszkiállítás

Az Érdi Kern Péter Kaktuszkör rendezésében idén lesz a 25. kaktuszkiállítás és -vásár a
Szepes Gyula Művelődési Központban.
A 25. kiállításra készülve, talán kissé elmerenghetünk az elmúlt évek kiállításain, hogy vajon melyik volt szebb, érdekesebb vagy valamivel különlegesebb, mint a többi. Ám bárhogyan is próbáljuk fejünket törni a konkrét válaszon, csakhamar rájövünk, hogy valamiért mindegyik kedves emlék szívünknek, szép élmény a lelkünknek. Az egyiken éppen a kiállított virágzó kaktuszok sokaságának a szemet gyönyörködtető látványa emelte a kiállítás színvonalát, míg egy másikon a régen látott kaktuszbarátok, kaktuszgyűjtő társak látogatása hozott melegséget szívünkbe. Hogy erről a soron következő jubileumi seregszemléről vajon milyen emlékek maradnak meg bennünk, ez mitől lesz majd kedves nekünk, azt még nem tudjuk, de talán éppen azért, mert Ön, kedves olvasó eljön hozzánk, hogy ezen a szépnek ígérkező napon együtt tölthessünk néhány kedves pillanatot kaktuszaink között.

Kiállításunkat 2014. március 16-17-én (vasárnap-hétfő) 10 órától 17 óráig tekinthetik meg a Szepes Gyula Művelődési Központban.
Cím: 2030 Érd alsó utca 9.
Mindenkit szeretettel várunk!
A belépés ingyenes!

Az utolsó 10 fórumtéma

Szerző, cím Válaszokcsökkenő sorrend Legutolsó tartalom
Dr. Gyúró Zoltán Melyik nemzetség virázatának 2014.06.16-11:12
Dr. Gyúró Zoltán
MKOE Frissítés, megújulás 2016.11.29-09:42
MKOE
MKOE Felhívás Anisits-díj jelölésre! 2017.01.10-09:46
MKOE
Füleki József Mai képek 2017.04.02-20:03
Füleki József
Szabó Róbert Eladó Mammillária 2014.06.24-16:36
Szabó Róbert
Füleki József 3 gyűjtő nyílt napja 2018. április 28-án 2018.03.18-15:44
Füleki József
Janakidisz Demeter Selenicereus pteranthus termés 2014.06.27-00:27
Janakidisz Demeter
Füleki József Mammillaria guelzowiana 2017.06.05-15:09
Füleki József
Libnárné Hercze... Látogatás egy kedves gyűjtőtársnál 2016.07.13-20:48
Libnárné Hercze...
Dr. Gyúró Zoltán Megjelent a Pozsgások 2014/2-es sorozata 2014.12.11-21:59
Dr. Gyúró Zoltán