A fórum átmenetileg nem működik

Coryphantha oltás

Dr. Gyúró Zoltán képe
Fórum: yy

Ha jól emlékszem tavaly döntöttem úgy, hogy feloltom egy név nélküli, nekem nem tetsző (miután valószínűleg hibásan tartom) növényem egyik hajtását egy Opuntia-alanyra próba szerencse alapon.
Az oltás sikerült, és most egy év múlva már virágozni is fog. Annyira gyorsan fejlődött, szépült, hogy egyik kedvencemmé vált. Igaz rá a közmondás, hogy a gazda szeme hizlalja a jószágot (meg az alany). Most már ráfókuszálva, az anyanövény másik, majd most a főhajtását is feloltottam és kíváncsian várom a növény fejlődését.
Persze próbálom beazonosítani, Coryphantha elephantidens-nek tűnik, amit mások is megerősítettek. A virágzás majd tovább segít a pontosításban.

  • Az első képen az anyanövény, látszik a főhajtás alapjánál az erősebb, majd az egyre gyengülő tövisezeten, hogy nem megfelelően tartom. A baloldali hajtást oltottam fel tavaly, amely azóta újra hajtott.
  • Az 5-6-os képen a kb 1 hónapos oltáson már látszik, hogy erősebb tövist kezd fejleszteni Yahoo

Dr. Gyúró Zoltán képe

A kérdés most már a faj pontos neve Mail1
Laikusként nekem továbbra is Coryphantha elephantidens-nek tűnik, de lehet Coryphantha elephantidens subs. greenwoodii v. Coryphantha pycnacantha.

Adminisztrátor, szerkesztő, moderátor

Dr. Gyúró Zoltán képe

Még a virág alapján is fogós kérdés (pedig megvan a Lodé féle Coryphantha könyv), hogy elephantidens, greenwoodii vagy pycnacantha. Sokat kellett nézegetnem és a szemölcs alakja, tövisek állása és száma, formája miatt mondom azt, hogy pycnacantha (régebben andreae néven futott ez a növény - még most is látok időnként olyat, akár hogy pycnacatha v. andreae).
Varga Zoltán

Adminisztrátor, szerkesztő, moderátor