Ariocarpusok Mexikóban 2014

Varga Zoltán képe
Fórum:

Az Ariocarpus nemzetség a gyűjtők által sokra becsült fajokat foglal magában. Kevés olyan gyűjtőt ismerek, akit hidegen hagytak volna. Így talán nem nehéz megérteni, hogy a mexikói utunk gerincét is az Ariocarpus nemzetség fajainak élőhelyének felkeresése tette ki. Manapság viszonylag könnyen elérhetők már kereskedelmi forgalomban is, akár mag, akár növény formájában. Régebben nagyobb ritkaságszámba mentek, de különleges megjelenésük még ma is a kedvelt ritkaságok közé sorolja. A nemzetség többnyire Mexikó középső területeinek északi részein elterjedt, egy faj átlóg az USA területére is. A 2014-es utunk során szerencsére minden fajt megtaláltunk, bár volt amiből többet is szívesen láttunk volna. Aki velem tart erre a kis virtuális sétára, annak garantálom, hogy még sosem látott élményben lesz része ilyen rövid idő alatt Smile 2


Varga Zoltán képe

Mexikóban rögtön már az első terepi kirándulásunk is egy Ariocarpus faj felfedezésére irányult. Célunk az A. kotschoubeyanus v. elephantidens megtalálása. Ez a legdélebben található Ariocarpus populáció, a kotschoubeyanus típustól nagyobb testméretével mutat eltérést. Mind a szemölcsök, test mérete jóval nagyobb az átlagos északabbra található populációk egyedeinél. Mesa de León környékén említi a szakirodalom és a gyűjtőszámok is ide mutatnak. A sok település megnevezés ne tévesszen meg senkit. Bella Vista del Rio, Mesa de León, Vista Hermosa, Rancho Nuevo Sombrerete, stb. Ezek a nevek mind ugyanazt a helyet jelölik, csak pár km-rel távolabb. A megadott ponton nem találtunk növényeket, mert már legyűjtötték a területet. Onnan pár km-rel keletre, egy lankás domboldalon már igen. Mesa de León településtől keletre találtunk egy kisebb populációt, olyan 1910 méteres magasságban. A terep ritkás alacsony növényzetből állt (fűfélék és száraz cserjék), Dasylirion longissimum, Agave fajok, Opuntia fajok, Fouqueria, Thelocactus leucacanthus, Echinocactus ingens, Coryphantha, Mammillaria elongata ssp. echinaria, stb. A terep köves, törmelékes, legeltetett, a törmelék színe változatos a vörösestől a sárgás-barnáson át. A leírások szerint mészkő, de szerintem akár homokkő is lehetne. Jellegzetes lemezes, éles, szögletes. A törmelék alatt kemény, poros vöröses talaj található. A növények a kövek közt nőnek, egészen behúzódva. Idős, akár 8-10 centis egyedeket is láttunk, de magoncok is voltak mellettük. Sarjadó idős példányt is láttunk, ez utóbbi nagyon ritka volt. A virágzóképes példányok közepe erősen gyapjasodott. Esteledett már, így sajnos nem sikerült a legjobb képeket készíteni. Csak kitett területen, tisztásokon találtunk Ariocarpust, bokrok alatt nem.

Varga Zoltán képe

Két nappal később és 200km-rel északabbra egy másik Ariocarpus fajt kerestünk. Már San Luis Potosí államban jártunk, Rioverdétől északkeletre Santa Rita település közelében. Egy alacsony mészkődombon 1120 méteren kutattunk. A terep középmagas cserjékkel, bokrokkal ritkásan benőtt, magas Yucca filifera növényektől ligetes. Nőtt itt még valamilyen Agave faj, Neolloydia conoidea, Ferocactus echine is, de meglepően kevés kaktuszt láttunk. A felszín szürkés-barnás mészköves, de elszáradt növényi részek is akadtak bőven, ebből adódóan a talaj feketés és tartalmaz némi humuszt is. Főként a tisztásokon találkoztunk Ariocarpus retusus v. scapharostroides-szel. Az alapfajtól zöldes színével és elsősorban hosszúkás, csőrszerűen hajlott szemölcseivel tér el. Innen is a neve, ami az Ariocarpus scapharostris-re akar utalni. Közelebbi rokoni kapcsolatban nem állnak, és 400km távolság választja el őket. A szemölcsök végén ovális areola található, a növények simán elérték a 10-15 centis átmérőt, néhol telepeket is lehetett látni, de ezek nem sarjak voltak szerintem. Jellemzően inkább elszórva nőttek, kitett terepen és bokrok tövében, védelmében is. Idős és fiatal egyedeket is találtunk.

Varga Zoltán képe

Haladtunk tovább északra, előző megállónktól nem messze északra San Francisco-nál kellett volna Ariocarpus kotschoubeyanus v. sladkovskyi-t találnunk, de nem volt szerencsénk (meg akkor még kellő tapasztalatunk sem). Utólag visszanézve pár méter választhatott el minket a sikertől. Másnap újfent északra tartottunk, de Las Tablas-hoz. Itt hasonló, de meredekebb mészkődombon ismét Ariocarpus retusus v. scapharostroides-t találtunk. A domb magassága miatt itt már több kaktuszfaj képviseltette magát. A Thelocactus-okról szóló bejegyzésemet érdemes ide elolvasni. A dombokat fehér-szürke mészkő alkotta, melyet az időjárás helyenként mikrokarrosan megmunkált. A talajfelszín kőtörmelékes, a legeltetéstől taposott. A kaktuszok a kövek közé húzódtak be, vagy sok onnan - bokrok közül - alól nőtt ki. Virágzó cserjék, Foqueria, Yukkák, Agavek, broméliafélék borították a dombot. Mammilloydia candida, Astrophytum myriostigma, Echinocactus ingens, Mammillaria és Echinocereus fajok nőttek még és (most már ahogy kiderítettük) Thelocactus hexaedrophorus. 1100 méteres magasságban jártunk. Kevés Ariocarpus-t találtunk itt, de azok mindenben megegyeztek a korábbival.
Las Tablas sík részein kellett volna Ariocarpus kotschoubeyanus (v. sladkovsyki)-val találkozni újfent, de itt sem volt szerencsénk! Utólag visszanézve, itt párszáz méteren múlott. Sovány vigaszt nyújtott a Lophophora koehresii megtalálása.

Varga Zoltán képe

Ahogy szokták mondani: "ami késik, nem múlik". Így volt ez az Ariocarpus kotschoubeyanus v. sladkovskyi esetében is. Tudtam, hogy tovább északra Morita település mellett is tenyészik, az agyagsivatagban. Las Tablas-tól alig pár km-re északra, három helyen is szerencsét próbáltunk. Helyenként rengeteg szemét volt. Egy helyi lakossal is összefutottunk aki segített keresni, de csak Coryphantha, Mammillaria és Cylindropuntia került elő. Feltűnő volt, hogy sok helyen finoman porlott a felszín a sok taposástól (közlekedés, állattartás). Végül egy taposásmentes, lapályos területen, kiadós séta után találtam egy alkalmas placcot. 1020 méteren, a bozótost elhagyva kietlen terepen, ahol a bokrok is csak elszórva fordulnak elő, teljes kitettségben nő. Az agyagos talajba beletemetkezve, sőt beleolvadva környezetébe. Napos időben perzselő a hőség, de kiadós esők idején, szerintem a vízborítás is előfordulhat. Szó szerint tűt a szénakazalban játék volt megtalálni őket! A távolabbi környezetben yukkák, Opuntiák, Cylindropuntiák, Sclerocactus (Glandulicactus) uncinatus, Mammillariák és Coryphantha maiz-tablasensis nőtt. Az Ariocarpus populáció méretét nehéz volt megbecsülni, még a jó szemem ellenére is igen fáradtságos meglátni őket. Fiatal és idős növényeket is találtunk. A növények többsége a 3-5 centis mérettartományban mozgott. Testük valahogy laposabb, lapítottabb, kékes-zöldes, a szemölcseiken található gyapjú az agyagtól szennyezett és mintha algás lenne vagy valami más dolog feketére színezte.

Varga Zoltán képe

Robogtunk tovább északnak, következő megállónk Tula település, durván 80km-re. Ami híres-neves az itt található Ariocarpus agavoides és A. kotschoubeyanus v. albiflorus kaktuszokról. A település előtt kerestünk (a most már helyesen megtanult terepen) A. k. albiflorus-t, sikertelenül. Bár tény, hogy nem sok időt szántunk rá, mert még az aznapi moritai siker tartott Smile 2 Tula környékén, nem szürke, hanem sárga agyagos a talaj. Innen délre Las Cruces és La Providencia környékén kerestük a csehek által elnevezett A. agavoides v. pulcher-t. Nem találtuk meg, szerintem a terep annyira köves volt, hogy nem alkalmas neki. Mint később kiderült pedig alkalmas... itt is párszáz méteren múlott a siker. Tula városánál már biztosra mentünk. Legalábbis elsőre azt hittük! Két pontos koordinátával is rendelkeztem, egyiknél sem találtunk. Ide ajánlom elolvasásra az Echinocactus horizonthalonius-os bejegyzésem és a Stenocactus-okról szólót! 1180 méteres magasság. Találtunk még a közvetlen közelben: Coryhantha sp., Echinocactus ingens, Sclerocactus (Glandulicactus) uncinatus, Echinocereus pentalophus, Stenocactus (pentacanthus), stb. A terep egy domb oldala, kitett, erodált, kevés cserje, fűfélék. A talaj sárga agyagos és helyenként köves (mészkő). Az A. agavoides-t véletlen vettem észre egy Stenocactus fotózása közben, egy fűcsomóban rejtőzött. Ahogy ráállt a szemem, észrevettem, hogy a kis vízmosás telis-tele van velük. Legalább 100 példányt láttam a felnőttektől a kis magoncokig mindent. Meglepően sok magonc volt az idősebbek tövében!

Varga Zoltán képe

Tulánál másnap északkeletnek fordultunk és bementünk a Sierra Madre Oriental hegyláncai közé, fenséges réteges mészkőhegyek! Jaumave-völgyben tenyészik az Obregonia denegrii, de minket most az itt található Ariocarpus trigonus populációk érdekelnek. A településtől keletre San Vicente mellett megtaláltuk mindkettőt. Az Ariocarpus trigonus-ből szerintem a minor nőtt itt. Egy alacsony mészkődomb lábánál jártunk, ritkás bokrok között. Fehér és szürke mészköves terep, tömörödött, agyagos talaj, 660 méteres magasságban. Nőtt itt Mammilloydia candida, Cylindropuntia leptocaulis, Ferocactus echidne, Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus ssp. sinuatus, Coryphantha sp. A kaktuszok főleg bokrok tövében fordultak elő. Az Obregonia denegrii félelmetes mennyiségben nőtt. Helyenként 10-20 töves telepekben. Teljesen megbabonázza az embert, és mást alig vesz észre utána. Egyszer csak, egy száraz gally alatt kis Ariocarpus trigonus-t vettem észre. Rövid keresés után találtunk többet is, de nagyon ritkásan és elszórva nőttek, főleg bokrok és más kaktuszok mellett. Egy helyi lakos meglepett minket és szóváltásba került Tomival, ezért el kellett hagynunk a terepet. Így sajnos kevés fotót tudtam készíteni. Már itthon vettem csak észre, a képeket kinagyítva, hogy bizony korábban is láttam itt Ariocarpus trigonus minort, sőt le is fényképeztem! Pirossal bekarikáztam őket.

Varga Zoltán képe

Jaumave-től pár km-re északra, egy újabb közismert Obregonia és Ariocarpus trigonus lelőhely található. Az itt növő Ariocarpus trigonus-t az elongatus változatként emlegetik. Egy alacsony mészkődombra másztunk fel, olyan 700 méteres magasságba. Déli kitettségű lejtő, köves terep, de lombos cserjékkel meglehetősen sűrűn borított. A kőzet mészkő, fehér és szürke tömbök, a talaj köves, száraz fehér és tömörödött. Még ezt a területet is legeltetik, ennek a nyomai látszanak a növényeken is. Pozságsok közül, Opuntia fajok, Agave és Cylindropuntiák nőnek. Obregoniát nem, de Ariocarpus trigonus-t annál többet találtunk, egészen tányérnyi méretűeket is. A 20 centis egyedekből is láttam többet, de egészen fiatalok is akadtak. Kitett terepen, vagy bokrok, kövek között-alatt. Szép egyedeket csak kövek vagy más növények védelmében lehetett látni, mert a többit letaposták. Valamivel tényleg hosszab szemölcseik vannak, mint a jaumavei egyedeknek és nagyobbra is nőnek. Láttam itt olyan példányt aminek egészen vékony szemölcsei voltak, fotót is teszek föl róla. Egyébként szép mélyzöld, olajzöld színük van, látszik, hogy valamennyire árnyékosabb helyhez vannak szokva. Sok élő, de nehány halott egyedet is láttunk. Nem töltöttünk túl sok időt ezen a lelőhelyen, lehet többet is láttunk volna, vagy más fajokat. A benyomásom az volt, hogy bőségesen nő itt Ariocarpus.

Varga Zoltán képe

Visszafordultunk Tula felé, de Palmillas-nál (ahol szintén nő Ariocarpus trigonus) északra fordultunk Miquihuana irányába. A környéken úgy hallottam, hogy egy érdekes átmeneti alak nő, ami az Ariocarpus retusus és trigonus között áll. Egyébként itt találkozik a két faj elterjedésének határa. Hát nekem ezt minden féle képpen látnom kellett! Pontos megjelölés nélkül ugyan, Altamira település környékét választottam ki. Palmillas-tól úgy 20-25km-re lehettünk északra. Itt két helyen is megálltunk kutatni, a második lett a nyerő. Egy délkeleti kitettségű már magasabb mészkődomb oldalát kutattuk. A növényzet is érdekes Thelocactus conothelos és sok más kaktuszfaj. Az ide vonatkozó Thelocactus-os bejegyzésem érdemes megnézni. 1750 méteren a domboldal sűrűn benőtt különféle növényekkel, döntően szukkulensek. A felszín fehér-szürke mészköves, de a talajban poros humusz is volt bőven. Dasylirionok, Agavek, érdekes pálmák (!), fűfélék, de cserjék nem voltak. Kaktuszok közül Mammilloydia candida, Echinocactus ingens, Ferocactus echidne, Neolloydia conoidea, Mammillariak, Opuntiak, Thelocactus conothelos, stb. A viszonylag dús, de alacsony növényzet (leszámítva a Dasylirionokat) között időnként mészköves tisztások feküdtek, ezeken találtuk meg az Ariocarpus-okat. Első pillantásra egyből Ariocarpus retusus-nak nézi az ember, de után elgondolkodik, mert finom részletekben eltér. A szemölcsök jóval tompábbak, rövid háromszög alakúak, a szemölcsök élei élesek, nem lekerekítettek. A szemölcs felszíne sima és szürke, mint a retusus, de a végén nincs areola. Nem is csúcsos a vége, inkább tompa. Nagyon érdekesek és szerintem a legszebb A. retusus forma, amit eddig láttam. Hogy ki minek nézi, hibridnek vagy átmeneti populációnak, mindenkire rábízom. Szerintem közelebb áll a retusus-hoz, de vannak rajta trigonus-os jegyek is. A képek magukért beszélnek! Kevés egyedet találtunk, döntően felnőttek voltak és olyan 10-15 centis átmérővel.

Varga Zoltán képe

Még szintén aznap haladtunk tovább a Miquihuana felé megkezdett utunkon. Fenséges hegyek között haladtunk a Sierra Madre Oriental hegyláncai között, majd élesen nyugatra fordult az út és kiértünk a hegyek közül. Alacsony mészkődombos terepre értünk. Turbinicarpus schmiedickeanus ért jöttünk ide, pontos helyet kaptam és csak is ott találtuk. A lelőhelyet már a Thelocactus-os résznél leírtam, érdemes elolvasni ott is. Altamirától alig 10 km-re voltunk. Az Altamirás tájtól kicsit szárazabb vidék, alacsonyabb dombokkal, szintén mészkő minden. A kő szürke, a talaj humuszmentes és fehér, kemény, tömörödött, mintha agyagos is lenne. 1550 méteres magasság. Középmagas-alacsony száraz, szúrós cserjés, Agavékkal, Dasylirionok, Yukkákkal, broméliafélékkel, csikófarkkal, itt már megjelentek a méretes és markáns Ferocactus pilosus csoportok is. Kaktuszok közül a szokásosak és pár újdonság is, Neolloydia conoidea, Ariocarpus retusus, Echinocactus ingens, Leuchtenbergia principis, Thelocactus conothelos ssp. argenteus, Mammillariak, Opuntiak.
Az itt tenyésző Ariocarpus retusus nem keltett bennem akkora élményt, mint az előző élőhelyen találtak. Azért ha már itt voltam, ezek közül is fotóztam párat. Ariocarpus retusus furfuraceus alak... nak tűnt elsőre, de aztán megláttam pár eltérőt is, sőt pamacsos szemölcsű és nem pamacsos szemölcsűt is egymás mellett. Tehát elég változékony. Ennek ellenére maradok az A. retusus furfuraceus megállapításnál. Érdemes összevetni az előző élőhelyen talált növényekkel! Az itt talált példányok tipikus retusus-nak mondhatók, kevés volt ugyan belőlük. A többség jó 10-15 centi között mozgott. Az itt találtakon mindig volt areola a szemölcs végén, még ha az néha alig látszott is.

Varga Zoltán képe

Mára ennyi, holnap folytatom, kb. a felénél járunk. Ebből is látszik, hogy utunk egyik fő csapásiránya az Ariocarpus fajok felkeresése volt. A folytatásban A. kotschoubeyanus északi élőhelyek (macdowellii) + típuslelőhely, A. bravoanus, A. fissuratus vagy bravoanus hintonii, A. retusus-ok, A fissuratus - lloydii, szóval még kb. 10 megálló.

Varga Zoltán képe

Még mindig ugyan azon a napon jártunk, de már Doctor Arroyo közelében. Ehhez a megállóhoz a Thelocactus-os beszámoló bejegyzések közül is tartozik. A Miquihuanás megállótól kb. 50km-re nyugatra jártunk. Az alapkőzet itt is mészkő, alacsony, lankás dombokból áll. Egy fennsík gyakorlatilag, mert észrevétlenül 1800 méterre érkeztünk. A terep egy keleti fekvésű köves domboldal. Agavék, Yukkák, Dasylirionok, alacsony bozót, ami max térdig ér. A felszín szürke és fehér mészkőtörmelékes, helyenként az alapkőzet táblásan ki is látszik. Kaktuszok közül Stenocactus, Mammillaria fajok, Opuntia és Cylindropuntia, Sclerocactus (Glandulicactus) uncinatus, Thelocactus hexaedrophorus és conothelos(?) Ariocarpus retusus v. furfuraceus és amiért jöttünk: Pelecyphora strobiliformis. Az itt tenyésző Ariocarpus retusus nem sokban tért el a Miquihuanástól. Szemölcsei tipikusak, felszínük finoman dudoros (szerintem ez tekinthető a furfuraceus fajtabélyegének), végükön kicsi areolával. A szemölcsök a végük felé elvékonyodnak és hegyben végződnek, színük szürkéskék, hamvas. Az itt található populáció szemölcsei valamivel zömökebbek, de ez simán belefér még. Kevés növényt találtunk és azt is csak a domb teteje felé. A terep egyébként rendkívül gazdag gömbkaktuszokban.

Varga Zoltán képe

Másnap keletre tartottunk ismét vissza a Sierra Madre Oriental láncai közé, Aramberrihez. A település előtt több helyen is megálltunk Ariocarpus confusus-t keresni. Az egyiknél szerencsénk is lett. Ide is érdemes egy Thelocactus élőhelyes bejegyzést elolvasni, mert szervesen kapcsolódik. Felmásztunk egy meredekebb dombra, kb. 1300 méteres magasságba. Az alapkőzet döntően mészkő lehetett, de már vegyesen más is megjelent, gipszes dombok, metamorf kőzetek is. A növényzet főleg Yukka, Agave, kistermetű Dasylirion alacsony bokrok, bozót is meg kisebb fák is akár. Rengeteg Echinocactus ingens hordó, Ferocactus pilosus is akadt, Neolloydia conoidea, Opuntia stenopetala, stb. Ezen a dombon Thelocactus bueckii-t találtunk, pár km-rel korábbin Thelocactus conothelos ssp. aurantiacus-t. A domb gerincén végre megpillantottuk az Ariocarpus confusus példányokat. Némelyik elég aszottnak nézett ki, többön taposásnyom is látszott. Kitett, köves, tisztásokon nőttek, de bokrok tövében is, de csak úgy, ha nap is érte őket, árnyékban nem. A talaj fehér, mészköves és nagyon kemény. A növények a szürkés, hamvaskéktől a sárgás-barnáson át sokféle színben mutatkoztak. Kicsit olyanok, mintha átmenetet mutatnának az Ariocarpus trigonus és retusus között. Szemölcseik areola nélküliek, hosszúkás háromszög alakúak, elnyújtottak és vékonyabbak, mint a retususé, leginkább a trigonuséra emlékeztetnek, de színük szürkés és lekerekítettek a széleiken, nem élesek. Egyes példányokon a szemölcsök vége egészen hosszan hegyben elvékonyodik, akárcsak a retusus esetében. A dombon viszonylag sok példányt találtunk, a többség 10 centis átmérőt mutatott. A csehek ezt külön fajként írták le, a jelen rendszerezés szerint ez is retusus. További érdekesség még a növények virágjának színe, mely a magentán át a mélyrózsaszínig és fehérig terjed. Döntően magenta színű. Az A. trigonus virága sárga, retususé fehér vagy krémszín, néha rózsás-barackos beütéssel. Szerintem itt valami érdekességgel állunk szemben és megérdemli a megkülönböztetést!

Varga Zoltán képe

Szintén aznap, csak már késődélután jártunk, Aramberritől kb. 5 km-re északkeletre. Újabb Ariocarpus confusus kolóniát kerestünk, az előre megadott dombon meg is találtuk. A terep egy sűrűn benőtt mészkődomb, a felszín köves, fehér és szürke mészkő. A növényzet főleg bokrok, cserjék, fűfélék, csipkeharaszt, Agavék, Yukkák, meglehetősen kevés kaktusszal: Coryphantha faj és Opuntia, Echinocactus ingens, meg talán még valami Thelocactus-t láttunk, talán bueckii lehetett ez is. A domb tetején nőttek, elsőre nem is gondoltam volna, hogy a sűrű növényzet között fogunk egyáltalán találni, de bíztam a megadott információban. Végül felértünk a dombra és a kis tisztásokon sorra bukkantak fel a confusus-ok. Ha nagyon bele akarnám magyarázni, akkor azt mondanám, hogy az itteni populációnak vékonyabb és hosszabb szemölcsei vannak. De az igazat megvallva, jelentős eltérés nem adódott. Élő és halott példányokat is találtunk. A domb legtetején nőttek a legnagyobbak akár 20 centis körüli átmérővel is. Nem nőtt százával, de fiatal és öreg példányokat is láttunk vegyesen, helyenként csoportban is akár. Sajnos nem maradt mára több időnk, pedig volt egy másik megadott lelőhelyem, innen kb. 5-6km-re északkeletre, ahol már viszont Ariocarpus trigonus nő állítólag! A távolban esőfelhők kezdtek gyülekezni és a nap is lemenőben volt, így takarodót fújtunk.

Varga Zoltán képe

Két nappal később és 140km-re északra mélyen a Sierra Madre Oriental hegyláncai között, Rayones település határában jártunk. Szintén egy nagyon híres területen. Ariocarpus scaphirostris, Aztekium ritterii, különféle egyéb ritka kaktuszfajok, Echinocereus, Turbinicarpus, stb. Szerencsére az első kettőt meg is találtuk, annak ellenére, hogy sokan figyelmeztettek, hogy nem fogunk találni.
Tudtam, hogy a csehek szerint két féle Ariocarpus scaphirostris nő. Az egyik a típus, amire mindenki gondol és van egy másik forma, amit "dry form", magyarul: száraz forma néven emlegetnek, vagy egyes maglistákon swobodae néven lehet megtalálni. Első lépésként ezt kerestük. Mivel tényleg nagyon aszottnak, ráncosnak néznek ki ennek a formának a szemölcsei, ebből gondoltam, hogy ennek megfelelő helyen fog tenyészni. Nem rendelkeztem pontos információval a hollétéről, de megérzésem nem csalt. Rayones völgyének nyugati felében, kietlen dombokon meg is találtam. Szinte észrevétlenül a palamálladékban! A terep egy középmagas domb gerince, északi kitettség, 980 méteres magasság. Amire erősen emlékszem, hogy iszonyatos szél bukott át a gerincen a mellettem pár méterre álló keresztapám hangját nem is hallottam! A dombok egy erősen málló agyagpalából állnak. Apró szürkés lapokban mállik és mindent elborít. A növényzet rendkívül gyér. A kaktuszok legedzettebbjei is csak szenvednek! Cylindropuntia leptocaulis, Echinocactus ingens, Neolloydia conoidea (ez a három gyakorlatilag mindenhol megnő!). A növényzet még pár alacsony cserjéből és lágyszárúból áll. Az első A. scapharostris példányokat egy alacsony, ritkás bokor alatt találtam. Szemölcseik vége tényleg ráncos, mintha már évek óta nem kaptak volna vizet! Egyébként könnyen felismerhetőek, de ez az eltérés különösen szembeötlő. A málladékos felszínt mélyen lehajolva pásztáztuk és sorra bukkantak elő a magoncoktól a felnőtt, sőt többfejű példányokig. Nagyon nehéz észrevenni őket, gyakorlatilag megegyeznek a málladék színével. A 3-6 centis méret volt a leggyakoribb, de ritkán 7-8 centisek is előkerültek.

Varga Zoltán képe

Az előző sikeren felbuzdulva, most már a típuslelőhely felé vettük az irányt, hogy a sima alakot is lássuk. Felkerestük a jól ismert területet, ami meglehetősen közel van a településhez. Napnál világosabb figyelmeztetést kaptunk több helyről is, hogy nincs már itt növény. Ennek ellenére kötöttem ez ebet a karóhoz és felkerestük a területet. Könnyen fel lehetett ismerni az alacsony, kopasz kis paladombokat. Bejártuk a legígéretesebbeket, de semmit vagy csak lyukakat találtunk. Egy magasabb dombról sütkérező kóbor kutyák ijesztettek el. Már feladni látszott és a többiek is az autóhoz kezdtek visszasétálni. Egy utolsó próbaként megkerültem az egész dombot és a keleti-délkeleti lábánál próbáltam szerencsét. Alig tettem ott pár lépést, rögtön három példányt láttam meg, kerestem még, de nem találtam. Talán még távolabb lettek volna. Egy helyi fazon gyanúsan méregetett minket, így jobbnak láttam gyorsan odébb állni. A terep hasonló volt a korábbihoz, csak nem volt annyira kitett és kegyetlen. 910 méteren jártunk. Ez az Ariocarpus scapharostris típuslelőhely. Szerencsére gyorsan sikerült pár fotót készítenem.

Varga Zoltán képe

Tudtam, hogy, ha még itt is találtunk pár tövet, akkor még többnek kell lennie a környéken. Vissza nem akartam menni, inkább kerestem egy másik alkalmas terepet. Egy lengyel kollégától kaptam egy fotót, ami Ariocarpus scapharostris lelőhelyet ábrázolt, pontos helymegjelölés nélkül. Fotó egy domb gerincéről, amin szögesdrót fut végig. Ahogy autóztunk egyszer csak bevillant a kép és megláttam a terepet. Biztos voltam benne, hogy itt vagyunk. Felmásztam az alacsony kis dombra és a palás, szokásos terepen egyből 5 tő mosolygott rám. A terep és a növényzet megegyezik a korábbiakkal, talán kicsivel moderáltabb, talán több cserje van rajta. 890 méteren jártunk, nagyon jól rejtőznek itt is, gyakorlott szem kell az észrevételükhöz. A domb alján egy termetes és terméses Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus nőtt. Véleményem szerint az alacsony mállott paladombok többségén található még Ariocarpus scapharostris kellő keresés után, a megfelelő kitettségben (ha még nem gyűjtötték le korábban!). Nagyon jól rejtőznek, csak közvetlen közelről vehetők észre. Ezen a területen elég szép számban nőttek, kicsik - nagyok, többfejűek. A többség 5-6 centis átmérővel, de 8-10 centis óriásokat is láttunk.

Varga Zoltán képe

Legközelebb Ariocarpus-szal csak kb. 180km-re északnyugatra találkoztunk Hipólito településtől délre. Lapos vidék, 1160 méteren, ide az Echinocactus horizonthalonius-okról szóló bejegyzéseimet vonatkozó részét érdemes elolvasni, mivel onnan pár km-re délre találtunk Ariocarpus kotschoubeyanus-t, elvileg itt a macdowellii változat nő. Hivatalosan kisebb méretűnek kell lennie, mint a délebbi populációknak (itt most a Las Tablas, San Francisco és Morita környékén találtakra kell gondolni, vagy a San Luis Potosí, Huizache - Santo Domingo környékén növő típuslelőhelyre). Tehát a terep sík, finom üledékkel, agyag, helyenként kavicsos, de ahol az A. kotschoubeyanus nőtt, ott tiszta agyag volt. Kerestem egy lefolyástalan, sík és bolygatásmentes területet (mert itt is rengeteg állatot hajtottak át, taposott volt helyenként). Világos színű, száraz, repedezett, agyagos-iszapos terület, ritkán cserjékkel, Larrea tridentata, Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus, távolabb Echinocactus horizonthalonius, Echinocereus enneacanthus telepek. A közvetlen közelében alacsony cserjék, Mammillaria parrasensis, Larrea. Az Ario teljesen behúzódott a talajba, szinte lapos volt, de mégsem annyira lapított, mint a moritánál látott példányok! Ezek is nehezen észrevehetők, nyílt terepen nőttek. Kisebb populáció lehetett, de pár tucatot legalább láttunk, pedig nem nagy területet jártunk be, miután megtaláltuk őket. A külföldi leírások szerint már az út mellett közvetlen lehetett volna találkozni velük, de mivel éppen útépítés folyt, ezért gyanítom, hogy szegények elpusztultak. Az itt talált Ariocarpus kotschoubeyanus példányok 2-5 centis mérettartományban mozogtak. Szemölcseik talán valamelyest lapított háromszög alakúak, nem hosszúkásak. Én olyan nagy eltérést nem találtam, az átlaghoz képest.

Varga Zoltán képe

Hipólito-tól nem messze kb. 30km-re nyugatra értük el az utunk során általunk meglátogatott legészakibb Ariocarpus populációt. Itt is Ariocarpus kotschoubeyanus v. macdowellii után kutattunk, megadott pontra mentünk, szemben Hipólito-val, itt így egyből meglett. Érdemes visszanézni a legelső bejegyzésemet a fajjal kapcsolatban, hiszen a legdélebbi populációval össze lehet hasonlítani. Mesa de León, Querétaro-tól kb. 800 km-re vagyunk északra és még mindig ugyan az a faj nő! Tudomásom szerint ennél északabbra is vannak A. kotschoubeyanus populációk! Érdemes elolvasni a Thelocactus-os bejegyzéseim közül is az idevágót. A terep teljesen sík, leszámítva egyetlen tanuhegyet, ami mellett létesült a település. A felszín agyagos, iszapos, poros, helyenként aprózott barnás kövekkel borított. 1170 méteres magasságban jártunk. Meglehetősen kietlen, száraz ritkás bokrok, időnként Yukkák, Agavék elszórva. Kaktuszok közül Opuntia, Cylindropuntia, Echinocereus telepek, Mammillaria parrasensis (?) és Coryphantha poselgeriana, Echinocactus horizonthalonius nőtt. A bokrok tövében Thelocactus bicolor is előfordult, szerintem az ssp. bolaensis alfaj.
Az itt talált Ariocarpus kotschoubeyanus populáció egyedszáma viszonylag alacsony, elszórtan helyezkednek el, száraz, alacsony cserjék közötti tisztásokon. Behúzódnak a talajba, ami világosabb színű egy kicsit, mint a hipólitoi. Méretre szerintem kisebbek, mint az előző helyen, a többség 3 centi körül mozgott.

Varga Zoltán képe

Még ugyanaznap nyugatra tarottunk Parras de la Fuentén át Viesca felé (Estación Marte és Hipólito után 70km-re nyugatra). Ariocarpus fissuratus v. lloydii-t és még sok más érdekességet kerestünk a környéken. Az ide vágó Thelocactus-os bejegyzést is érdemes átböngészni. Az amúgy sík tájból magas hegyek emelkedtek ki meredeken, melyek sötétbarnás-barnás színben pompáztak. Szerintem ugyan az az anyag formázta őket, mint ami Estación Marte tanuhegyét. 1300 méteren jártunk. A fényképezőgépem pont lemerült, így csak kevés képpel tudok szolgálni a környéket illetően, amit Varga István bocsátott rendelkezésemre, köszönet érte. A terep alapjában véve agyagosnak tűnik, amit barna kőtörmelék borít. Agave lechuguilla, alacsony száraz cserjék, Larrea tridentata, Opuntia, Cylindropuntia, rengeteg Echinocactus horizonthalonius, Mammillaria fajok, Echinocereus telepek, Astrophytum capricorne, Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus, Thelocactus bicolor ssp. bolaensis, Escobariak. A kaktuszok többségét a fajgazdagság ellenére alapos keresés után lehet csak megtalálni. Végül pár Ariocarpus fissuratus is előkerült, de a biztos pont ellenére is keveset találtunk. A többségnek már lába kélt, hatalmas lyukak tátongtak egy kisebb dombon. Itt láttam egy háromfejes óriást! Ekkor értettem meg, miért voltak akkorák a lyukak. Lehetett vagy 20 centi széles. Összesen kb. 4-5 példányt láthattunk. Mint később kiderült, állítólag magasabb terepszinten kellett volna próbálkoznunk. Az itt növő Ariocarpus fissuratus egyértelműen a lloydii változat, melynek lekerekített szemölcsei, és kevesebb ránca van. Valahogy mérete is nagyobb, kövérebb hatást kelt, nagyobbra is nő. Innen délnyugatra található Viesca előtt egy úgynevezett lagúna. Agyagos, gipszes lapály, nagyon kevés növényzettel. Véleményem szerint itt is lett volna Ariocarpus kotschoubeyanus, de erre már tényleg nem maradt időnk, csak a szálláskeresésre.

Varga Zoltán képe

Elhagytuk Coahuila államot, de még San Luis Potosí-t is. Következő megállónk, ahol Ariocarpus-t láttunk Zacatecas állam keleti felében volt. Az idevágó Echinocactus horizonthalonius bejegyzést ajánlom. San Tiburcio-tól kb. 25km-re jártunk, 1970 méteren, a legutóbbi Ariocarpus fissuratus v. lloydii populációtól 200km-re délre.
Alacsony lankás dombok, barnás kőzet, törmelékes felszín, szerintem ez is mészkő volt. Ritkás cserjés Larrea tridentata-val, Agavekkel. Ferocactus pilosus, Echinocactus ingens és horizonthalonius, Cylindropuntia, többfejű Ariocarpus retusus v. furfuraceus, Thelocactus bicolor, Mammillaria pottsii, egyéb fajok, Neolloydia conoidea. Már a kocsiból kiszállva pár méter után is egy három fejes Ariocarpus retusus v. furfuraceus fogadott! Viszonylag kevés egyedet találtunk, bár nem jártunk be nagy területet. A többség idős, többfejes telep volt. Magoncot nem láttam. Szerintem nem nagyon zavarták őket, mert az idős növényeken jól látszott a már lenőtt, elhalt szemölcsök váza. Kinézetre tipikus furfuraceus, a szemölcseik valamivel rövidebbek, zömökebbek, mint az átlag. Némi eltérést azért mutattak az egyedek egymáshoz képest. Szép hamvaskék-szürkés testük fantasztikus látvány volt a reggeli napfényben. Az egyes fejek átmérője 8-10 centi körül mozgott a telepek a 15-20 centit is elérték.

Varga Zoltán képe

Az előző Ariocarpus lelőhelyet elhagyva visszafelé tartottunk San Luis Potosí államba. Ajánlom az ide vonatkozó Thelocactus-os bejegyzést. Csak merő véletlenből álltunk itt meg. Egy mészkődomb a terep, 2000 méteres magasság, erősen legeltetett, csak a kövek védelmében maradtak meg a kisebb kaktuszok. Főként Larrea tridentata, Yucca filifera, Agave lechuguilla, Ferocactus pilosus, Echinocereus pentalophus, Neolloydia conoidea nőtt, pár Mammillaria faj. A dombtetőn Ariocarpus retusus v. furfuraceus is! Pár tő Thelocactus bicolor is akadt azért. A szokásos szürke mészkő adta az alapkőzetet. Feltehetően minden nagyobb domb tetején, kövek védelmében találtam volna Ariocarpust. Az előző lelőhelytől kb. 8 km-re lehettünk légvonalban. Tipikus alak nőtt itt is. Kevés egyedet találtam, csak felnőtteket. A gyors megálló miatt is csak kevés képet készítettem. Ezen a lelőhelyen nem sarjadtak, főként magányosan nőttek, 10-15 centis átmérővel.

Varga Zoltán képe

Visszafelé tartottunk San Luis Potosí államba, Vanegas környékére Lophophora alberto-vojtechiit keresni. Töb helyen is megálltunk szerencsét próbálni. Javaslom ide is a Thelocactus-okról szóló bejegyzésem. Utólag végig gondolva itt is kellett volna számítanom Ariocarpus kotschoubeyanus-ra, de a Lophophora alberto-vojtechii utáni kutatás annyira csőlátást adott, hogy már szinte nem is vettem mást észre. Igy esett, hogy második megállónk La Pinta település közelében volt. A táj sík, 1750 méter, agyagos, iszapos, ürömcserjés, Larrea tridentatás. Kevés kaktusz tengődött itt, hatalmas szárazság uralkodott. Meglepetésünkre Ariocarpus kotschoubeyanus-t is találtunk, tudtam, hogy nőhet itt, de nem ezért jöttünk. Kevés kaktusz nőtt itt, pár Echinocereus telep, Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus - ezek viszont igazi óriások voltak, Mammillaria fajok, Sclerocactus (Glandulicactus) uncinatus, Thelocactus bicolor, Coryphantha poselgeriana. A területen látszott a bolygatás nyoma. Nem tudom miért, de úgy tűnt, hogy az úttal párhuzamosan a terepet legyalulták. A felső pár centi hiányzott, ezt mutatták a cserjék maradványai. Ezen a legyalult terepen találtunk csak Ariocarpus kotschoubeyanus-okat, szegények nagyon megviseltek voltak. Száradtak, aszottak, elpusztult egyedeket is találtam. A többség 2-3 centi körül mozgott, nehéz megmondani, hogy ekkorára nőnek itt vagy a zavarás tett be nekik. Egyelőre annál maradok, a jelek alapján, hogy nagyobbra nőnek nyugalomban.

Varga Zoltán képe

Következő megállónk Matehualatól délre egy kis település mellett fekvő alacsony mészkődombok, 1610 méteres magasság. Csak itt a környező dombokon tenyészik az Ariocarpus fissuratus ssp. hintonii, vagy mai nevén Ariocarpus bravoanus ssp. hintonii. Csak a domb tetején fordultak elő. A leírások és gyűjtőszámok (korábbi terepi gyűjtők szerint) a dombok magasabb részein A. retusus is nő, mi nem találtunk már. A terület köves, ritkásan borított különféle alacsony cserjékkel, Yukkák és agavék is nőnek. Kaktuszok közül Ferocactus pilosus és valamilyen Echinocereus fajt láttam. Egyik bokor tövében a köves felszínen elrejtőzve megpillantottam az első tövet. Ahogy ráállt a szemem hamar találtam még 5-6 darabot. Aztán többet nem. Egy helyi pásztor segítségével viszont hamar többet is megláttunk. Ahogy megszokta a szemünk, a végén szinte már mindenhol találtunk. Több száz, de lehet hogy több ezret is láttunk! Csak ezen a kis ponton nőttek, de itt valami elképesztő mennyiségben. Volt olyan hely, ahol négyzetméterenként 5-10 tő is nőtt. Elpusztult példány is akadt azért bőven, nem egyet valamilyen rágcsáló csócsált össze. Utólag nézegetve, már jobban hasonlít szerint is az A. bravoanus-hoz, annak ellenére, hogy sokáig még bennem is az A. fissuratus v. hintonii név maradt meg. Az átlagos méret a 4-6 cm, ritkán kicsit nagyobbra is nőttek. Kicsik, nagyok, élők, holtak - minden előfordult, még magoncok is. A pásztor elmondása szerint a hegyen juhokat legeltet, én nem vettem észre különösebb kárt a növényeken ilyen szempontból. Tény, hogy nagyon jól beleilleszkednek környezetükbe, kemények és a kövek között megbújva nem sok bántódásuk eshet a taposástól.

Varga Zoltán képe

Következő megállónk a szintén méltán híres Entronque El Huizache, vagy csak röviden Huizache. Két korábbi ide vonatkozó bejegyzésem is érdekes lehet, a helyi Thelocactus-okról és az Echinocactus horizonthalonius-okról. Elméletileg két Ariocarpus faj is képviselteti magát a környéken. A sík részeken a kotschoubeyanus és a magasabb dombokon a retusus. Elsőre felmásztunk egy dombra, sajnos retusus-t nem találtunk (rossz dombra mentünk fel!), de találtunk sok más érdekességet is, az élmény itt olvasható. Így most csak a síkságra koncentrálnék. A magasság 1390 méter, a talaj a sík területeken szokás agyagos-iszapos. Kaktuszok közül a Lophophora williamsiik, Echinocereus pectinatusok, mindkettő nagy egyedszámban tenyésztek. Az előbbik főleg árnyékban és már virágoztak, az Echinocereusok bimbóztak. Nőtt még Sclerocactus (Glandulicactus) uncinatus, Echinocereus pentalophus, Coryphantha, Echinocereus cinerascens (tulensis?), Echinocactus horizonthalonius, Ferocactus pilosus - de valami eszméletlen széles tövisű példány, Ferocactus (Hamatocactus) hamatacanthus, Mammillaria fajok. Na és persze Thelocactus bicolor, a Huizache környéki alak. A dombról már előre kinéztem egy területet, ami szerintem megfelelő lenne az Ariocarpus kotschoubeyanus-nak. Bevallom jobban izgatott, mint a retusus, hiszen ez a faj típuslelőhelye. A síkra leérve viszonylag sűrű vegetáció fogadott, fák, cserjék, de köztük vízmosás is és helyenként kopasz foltok. Követtem a víz útját, míg elértem egy alacsonyabb cserjés területre, itt találkoztam az Echinocactus horizonthalonius magoncokkal, majd tovább mentem beljebb és egy kopárabb területen vettem észre az Ariokat. Kicsit meglepődtem, hogy nem volt annyira kietlen a táj, mint korábban, még később vártam csak őket. Egy kis ösvényen és a tisztásokon nőttek, a közvetlen közelben száraz ürömcserjék, Larrea tridentáták nőttek. Az itt talált kotschoubeyanus tipikus, a többség 3-5 centi között mozgott, fiatal és idős növények is voltak. Elpusztult példányokat is találtam, nem egy idősebb példánynak már besüllyedt a közepe. A talaj inkább a Morita-Las Tablas-San Francisco környékén talált élőhelyekre hasonlít. Az északiak (Coahuila) ennél valamivel kietlenebbek és az agyag színe és felszíne is másabb. Nem találtam túl sok példányt itt, mert csak rövid időm maradt körülnézni. Biztos vagyok, hogy beljebb több és nagyobb egyedek is nőhetnek. A Morita környékén talált sladkovskyi változattól eltér, mert teste nem olyan kékes árnyalatú, teste sem annyira lapított és szemölcsei is valamelyest nyújtottabbak.

Varga Zoltán képe

Utolsó Ariocarpus megállónkhoz érkeztünk. Akinek mond valamit már előre ez a lelőhely, az már mosolyoghat. A legritkább Ariocarpus fajjal állunk szemben. A szakirodalom szerint annyira kevés egyed maradt ezen a típus lelőhelyen, hogy vannak akik már kihaltnak tekintik a terület, az optimistábbak szerint az összes növény kigyűjthető lenne pár óra alatt. Már itthon is többen figyelmeztettek, hogy nem fogunk itt növényeket találni. Kaptam pontos lelőhelyet is azért, plusz még egy figyelmeztetést, mi szerint a környék nem biztonságos. Mindezek tudatában vágtunk neki. Érdemes elolvasni az ide vágó Thelocactus-os bejegyzést is. Huizachetől délre alig 30km-re járunk. A terep egy széles völgy ami két mészkőhegylánc között húzódik. A terep szürke mészköves, morzsalékos, és hordalékos is. 1550 méteren, lankás terep, kisebb dombocskákkal tarkítva, de időnként széles és mély vízmosások is futottak. A növényzet ritkás, inkább nagyobb kopasz bokrok nőttek elszórva, de persze kisebbek is akadtak, meg Larrea tridentata. Rengeteg éppen akkor virágzó Yucca filifera, igazi erdő messzebbről szemlélve. Kaktuszok közül Opuntia és Cylindropuntia, Mammillaria fajok, Echinocereus pectinatus, Coryphantha, Scerlocactus (Glandulicactus) uncinatus, Echinocactus ingens és Ferocactus pilosus, Echinocereus pentalophus, Thelocactus hexaedrophorus, Neolloydia conoidea nőtt. Agavéból valami széleslevelű és nagy termetű faj tenyészett.
Hosszas bolyongás kezdődött, fejemben kavarogtak a fajról kapott információk. Tudtam, hogy egy kis dombon kell keresnem őket, és azt is tudtam, hogy a mexikói egyetem egyik hallgatója vizsgálta a növényeket éveken át. A vizsgálata során piros festékkel kente be őket, hogy így mérje milyen gyorsan nőnek, mennyi idő alatt növik le a megjelölt szemölcsöket. Megláttam egy kis dombot, nagyjából ott ahova a megadott pont mutatott. Az edész domb nem lehetett nagyobb területű kb. 100m2-nél. Yucca filifera, Agave striata és pár cserje borította. Felmásztam rá és megláttam egy mészkövet, amire piros festék ömlött, még évekkel korábban. Földbe gyökerezett a lábam, tudtam hogy jó helyen járok. Négykézlábra ereszkedtem és így folytattam a keresést. Pár Thelocactus után meg is pillantottam az első Ariocarpus bravoanus-t! Átkutattam a kis domb ezen felé és vagy 10-15 növényt láthattam, nem voltak nagyok. A többség fiatal, de virágzóképes példány és meglehetősen aszott. Több egyeden is látszott a megfestés nyoma. Kitett részeken, kövek közé bújva nőttek, teljesen beleolvasva környezetükbe. Kevés időm maradt, így gyorsan méricskéltem, fotóztam párat és irány vissza. Jó hír, hogy szerencsére a közelben újabb populáció(ka)t fedeztek fel, melyek hollétét titokban tartják. Így a fajnak maradt esélye a túlélésre. Nem tartom kizártnak, hogy távolabbi környezetben hasonló kis dombokon rejtőzzenek még, bár a többséget bejártam és nem láttam A. bravoanus-t. Virágzási időszakban könnyebben ki lehet szúrni őket.

Varga Zoltán képe

Mexikói Ariocarpusos utunk végéhez értünk. Gyakorlatilag a teljes nemzetséget érintettük, bár a fissuratus fajt bővebben is érdemes lett volna megvizsgálni. Remélem mindenkinek tetszett és sokat tanulhatunk belőle.

Az utolsó 10 fórumtéma

Szerző, cím Válaszok Legutolsó tartalomnövekvő sorrend
Tóth László Azonosítás kérése 1 2019.06.26-10:01
Dr. Gyúró Zoltán
Buzma Márkó Kaktusz azonosítás 1 2019.06.19-22:14
Somogyi Zoltán
Dr. Gyúró Zoltán Pozsgások mappa 2019.06.16-09:56
Dr. Gyúró Zoltán
Dr. Gyúró Zoltán Kaktusz-Világ 2019-es évfolyam 2019.06.16-09:42
Dr. Gyúró Zoltán
Csetneki József Escobaria Missouriensis Wissmannii 2019.06.12-13:46
Csetneki József
Szilágyi Miklós kaktusz 2 2019.06.11-17:20
Szilágyi Miklós
Buzma Márkó Elernyedt új levél 4 2019.06.09-21:44
Buzma Márkó
Dr. Gyúró Zoltán E. eyriesii élőhelyi magból 2019.06.09-20:17
Dr. Gyúró Zoltán
Csetneki József Azonosítás 2 2019.06.03-10:16
Csetneki József
Vincze Roland Betegség 2 2019.05.27-22:17
Vincze Roland